Aktuális

A brit vírusmutáció miatt nő a fertőzöttek száma

Bors

Létrehozva: 2021.02.12.

Dr. Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa szerint a járványtani adatok emelkedése mögött a koronavírus brit mutációja áll, ami már jelen van Magyarországon is.

Forrás: MTI

A főorvos a Kossuth rádió Jó reggelt, Ma­gyar­ország! című műsorában elmondta, hogy együtt kell élni azzal, hogy a koronavírus folyamatosan változik, ezért újabb és újabb variánsok jelennek meg.

Az új változatok gyorsabban terjedhetnek, és akár más tüneteket is okozhatnak.

Szlávik szerint most úgy tűnik, hogy a vakcinák hatásosak a brit variáns ellen is, és megakadályozzák a súlyos betegség kialakulását, ezért fontos, hogy mindenki megkapja az oltóanyagot.

Tegnap megérkezett az AstraZeneca vakcina második szállítmánya Magyarországra. Ez 45 600 adagot tartalmaz, amely újabb 22 800 ember oltására elegendő. A hatóságok döntése értelmében az AstraZeneca vakcinával első körben a 60 év alatti krónikus betegségben szenvedők oltását végzik el Magyarországon. Az egy héten belül érkező két szállítmány összesen több mint 43 ezer ember oltását teszi lehetővé, ami megfelel egy közepes magyar város teljes lakosságának.

Kemenesi Gábor, a Pécsi Tudományegyetem virológusa saját Facebook-oldalán számolt be az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) szerdai konferenciáján elhangzott legfontosabb információkról. Ebből kiderült, hogy az unióban eddig engedélyezett oltóanyagok hatékonysága 60–95 százalék körül alakul. A be­jegyzésből az is kiderült, hogy az eddigi tapasztalatok alapján mindegyik véd a súlyos megbetegedés ellen. Kemenesi szerint a vakcinák nagyon jó értékeket mutatnak, így nem kizárt, hogy 6–7 hónapnál tovább is tarthat általuk az immunitás.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek