Csak össze kéne szedned magad! – nem hiszik el a korábban makkegészséges nőről, hogy 100 napja szenved a koronavírus miatt
Már mindent megpróbáltak az orvosok, de képtelen még a legegyszerűbb napi feladatokat is elvégezni egy 45 éves nő, aki az úgynevezett hosszú-covid miatt szenved – immár száz napja.
Egyre több tanulmány születik arról, hogy a koronavírus-fertőzés nem csak közvetlen veszéllyel jár, de a betegségnek számos hosszútávú hatása is van. Ezek akár hónapokkal a "gyógyulás" után is jelentkezhetnek – ilyenek a migrén, a zavarodottság, a depresszió, az epilepszia, de egyeseknél még ministroke is fellépett – míg más kutatások arról beszélnek: a víruson átesettek izomfájdalommal, fáradtsággal, alvási nehézségekkel, hajhullással és szorongással is küzdenek. Ennek ellenére még mindig feltérképezetlen az úgynevezett hosszú covid teljes hatása – és sokan el is bagatelizálják a jelentőségét.
Ezt tapasztalja a brit Kate Weinberg is, aki a Daily Mail lapjain számolt be személyes kálváriájáról. Mint meséli, talán nem is az a legszörnyűbb, hogy száz nap után még mindig képtelen a legegyszerűbb, leghétköznapibb feladatokra is, hanem az, ahogy sok kétkedő hozzááll az állapotához.
Azt mondogatják ugyanis neki: csak össze kéne, hogy szedje magát!
A 45 éves nőnek minden egyes nap kínszenvedés, és már kezdi kilátástalannak érezni a helyzetét, miután közel minden gyógymódot kipróbált.
Ez nem fáradtság – ez méreg a testemben
– Vannak napok, amikor az izomfájdalom már reggel ott van, izzó tűzként kúszik felfelé a vádlimban és a combomban. Egyes testrészeim pedig lyanok, mintha nem is hozzám tartoznának – egy elhalt ujj, egy zsibbadt lábfej és a terjeszkedő hidegrázás, ami mélyen a csontjaimban ül. Más napokon nem szenvedek a fájdalomtól, de gyengének érzem magam és szédölgök, vizenyős végtagjaimmal pedig már a fürdőszobáig is kihívás eljutni, nem is beszélve a lépcsőzésről – meséli az írónő, hozzátéve: még a legjobb napokon is teljesen elfárad kora délutánra.
– Ez nem olyan, mint a fáradtság vagy a kimerültség: olyan érzés, mintha az egész szervezetemet megmérgezték volna. Ekkor már hangulatilag is magam alatt vagyok, az arcizmaim fájnak, és a beszéd is nehézkessé – ha nem lehetetlenné – válik – magyarázza.
Egészséges volt – magát nem féltette
Kate bevallotta: a tavalyi év nagy részében nem félt a koronavírustól – illetve magát nem féltette. Idős szeretteit igen, ám magáért nem aggódott, hiszen fittnek, egészségesnek gondolta magát, nem volt semmilyen alapbetegsége, ami gondot jelenthetett volna.
– Aztán novemberben kezdtem rosszul érezni magam. Eleinte nem tapasztaltam egyik tipikus tünetet sem magamon, ami miatt leteszteltettem volna magam. Nem köhögtem, nem volt lázam, nem volt ízlelés- és szaglásvesztésem. Egyszerűen furán és kényelmetlenül fáradtnak éreztem magam, mintha valaki kivette volna az elemeket belőlem.
Később – mint meséli – megjelentek a "tipikus" tünetek is, és ugyan kórházba nem került, gyakorlatilag azóta sem átllt igazán talpra. Ráadásul a betegség aktív szakaszában is folyamatosan visszaesett, amikor már azt hitte, felépül.
Fél órán át olvastam mesét a kislányomnak: egy napra használhatatlanná váltam. Egy Zoom-hívás a munkahelyemre kétnapos másnapossággal járt. Egyetlen hosszabb családi ebéd után napokig szenvedtem a tünetektől
– magyarázta.
És ő még "könnyen" megúszta, hiszen nem kellett kórházban kezelni, nem kellett lélegeztetőgépre kötni, nem kellett összehívni a szeretteit, hogy elbúcsúzzanak tőle. Szerencsésnek mondhatja magát – hangsúlyozza.
– Talán az döbbentett le a legjobban, hányan kétkedtek az állapotom kapcsán: barátok, családtagok, munkatársak, orvosok. Még azokat az egészségügyi dolgozókat is támadják a kollégáik, akik a hosszú covidtól szenvednek. Lépj túl rajta, szedd össze magad – ez az, amit legtöbbször hallok – magyarázta Kate, aki nem tudja, hogy az eltelt 100 nap szenvedést mennyi követi még.
