Aktuális

Vannak még jó emberek: megható, mit tettek mindössze egy nap alatt a leukémiás 7 hónapos kislányért vadidegenek

Bors

Létrehozva: 2021.03.30.

Ashley Caint korábban a The Ex On the Beach című reality műsorban ismerték meg a britek, akinek mindössze hét hónappal ezelőtt született meg a kislánya. A büszke apa boldogságát egy lesújtó diagnózis törte össze nem olyan régen, amikor kiderült, hogy a kis Azaylia Diamond Cain leukémiában szenved. 

egymillió font az életért 

A lányka életmentő műtétje és kezelése egymillió fontba –  több mint 425 millió forint – kerülne, amit ők nem tudnak kifizetni. A szülők végső elkeseredésükben a GoFundMe oldalon keresztül fordultak segítségért az emberekhez, akik hatalmas meglepetést okoztak mindenkinek. 

Az elérhetetlennek tűnő összeg ugyanis kevesebb mint 24 óra alatt összegyűlt. 

Minderről a boldog édesapa számolt be büszkén az Instagramon. 

elszántan küzd a kis Azaylia

Elárulták azt is, hogy az orvosok nem kecsegtették őket nagy reményekkel, kíméletlenül bevallották nekik, hogy súlyos beteg gyermekük nem valószínű, hogy akár az első kemoterápiás kezelést túlélni.

A kislány azonban hatalmas életerőről tett tanúbizonyságot, immáron a negyedik kezelését várja, és elszántan küzd a gyógyulásért. 

Ez is érdekelheti!

Változás történt az SMA-s Zsombinál - anyukája mesélt róla

A tanárok csak kezüket tördelték, míg a hétéves kislányt a szülei próbálták újraéleszteni az iskola padlóján

(via)

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek