Aktuális

Deutsch Tamás: Brüsszel elrontotta a vakcinabeszerzést

Bors

Létrehozva: 2021.03.29.

Az Európai Unióban azért haladnak "csigalassúsággal" az oltási programok, mert Brüsszel hibájából nincs elég vakcina, mert Brüsszel elrontotta a vakcinabeszerzést – jelentette ki Deutsch Tamás a Fidesz európai parlamenti (EP) delegáció vezetője videóüzenet formájában közzétett sajtótájékoztatójában hétfőn.

Forrás: YouTube

Deutsch Tamás hangsúlyozta: tragikus a helyzet Európában, az átoltottság aránya továbbra is rendkívül alacsony, alig 12 százalékos az Európai Unióban.

Mi magyarok is ugyanebben a helyzetben lennénk, ha a brüsszeli vakcinakudarc mellett más forrásokból nem szereztük volna be oltóanyagot – fogalmazott.

Szavai szerint Magyarországon a beoltottak száma azért éri el a kettőmilliót, az átoltottság csak ezért lehet 21,5 százalék, mert az ország több vakcinát tudott Keletről beszerezni, mint amennyi vakcina az Európai Unióból érkezett.

Kijelentette: Brüsszel próbálta letagadni, hogy a vakcinabeszerzést elrontotta.

Folyamatosan titkolózik, nem hajlandó nyilvánosságra hozni a szerződéseket. A brüsszeli bürokraták másokra mutogatnak, sőt hazudtak a szerződésekről - mondta.

A brüsszeli hazugságok azonban lelepleződtek, kiderült, hogy minden vakcinabeszerzési és szállítási szerződést Brüsszel kötött - emelte ki.

Azt is hangoztatta, hogy a magyarországi baloldal "csak tetézi a bajt", példátlan módon oltásellenes kampányt folytat, és "stréber módon vesz részt a Brüsszel-mosdatásban is".

Deutsch Tamás elmondta, a Fidesz európai parlamenti képviselői a megoldás érdekében hétfőn kérdéseket intéztek az Európai Bizottsághoz.

– Haladéktalanul választ várunk arra, hogy mikor hozzák végre nyilvánosságra a brüsszeli vakcinabeszerzési és -szállítási szerződéseket. Választ várunk arra kérdésre, hogy a titkos szerződések szállítási ütemezése alapján az Európai Unióban valójában mikorra érhető el a hetven százalékos átoltottság? És választ várunk arra is, hogy Brüsszel miért ilyen későn és miért ilyen hátrányos feltételekkel kötötte a vakcinabeszerzési szerződésket, és kik a felelősök a brüsszeli vakcinakudarcért? – fogalmazott.

Egyedül a vakcinával, a védőoltással győzhető le a járvány

- tette hozzá a fideszes EP-képviselő.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek