Aktuális

Gyomorforgató, mit tett egy 14 éves kamasz fiú a 6 éves kislánnyal

Bors

Létrehozva: 2021.03.19.

A mindössze hatéves Gracenek március közepén, a koraesti órákban veszett nyoma. Szülei azonnal riasztották a hatóságokat, de addigra a gyermek már a fiatal ragadozó karmaiban volt.

Egy hatéves kislány holttestére találtak az indianai New Carlisle közelében fekvő erdőben március 12-én. A gyermek eltűnését két órával korábban, este fél hét magasságában jelentették szülei, a hatóságok pedig azonnal a kis Grace keresésre indultak. 

kiskamasz gyilkolta meg a bájos lánykát

Egyelőre pontosan nem tudni, hogy mi történt, de a halottkém már az első vizsgálatoknál borzasztó dolgokat fedezett fel a gyermek holttestén. A kislány sérülései egyértelműen arról árulkodnak, hogy megfojtották. A rendőrök egy 14 éves kamasz fiút gyanúsítanak a lányka megölésével, de okokra egyelőre még nem derült fény. 

– Mindenki rajongott a kis Graceért, annyira tündéri és kedves kislány volt.Igazai, tiszta szívű barátja volt mindenkinek – nyilatkozta összetörten a kislány nagymamája, aki nem érti hogyan történhetett velük mindez. 

Még nincsenek válaszok, csak kérdések

A rendőrség egyelőre nem közölt hivatalosan részleteket a borzasztó tragédiáról, így nem tudni, hogy a gyermek pontosan milyen körülmények között tűnt el, illetve hogy ismerte-e ő vagy a szülei a gyilkosát. Arra sincs magyarázat, hogy a 14 éves miért ölte meg bestiális kegyetlenséggel az alig 6 éves gyermeket. 

Ez is érdekelheti!

Egyesével fejbe lőtte öt kisgyermekét az anya, mert férje nem ment haza a munkából

Rettenetes dolgot hallott a diszpécser a segítséget kérő anyától, miután az elfelejtette bontani a vonalat

(via)

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek