Aktuális

Szakember tisztázza a kérdést: most akkor meddig védettek a már beoltottak?

Bors

Létrehozva: 2021.04.28.

Aki megkapta a koronavírus elleni vakcina mindkét dózisát, maga miatt már nem kell aggódnia. A vakcinák nagy valószínűséggel közel egy évig védenek, ráadásul a részleges immunitás még tovább is kitart.

Forrás: Pexels.com

Közel egy évig védenek

A jelenlegi információink szerint a forgalomban lévő védőoltások legalább 6 hónapra nyújtanak védettséget, de igen valószínű, hogy ennél még tovább is. A szakemberek véleménye szerint azonban a koronavírus elleni védőoltás nem nyújt élethosszig tartó védelmet.

A koronavírus elleni vakcinák tesztoltásának jó része már a tavalyi nyár második felében megtörtént, és a beoltottak még mindig védettek, tehát a vakcinák nyolc-tíz hónapot már biztosan védenek – magyarázta a BorsOnline-nak Dr. Rusvai Miklós víruskutató.

– A Pfizer-BioNTech, a Moderna és a Szputnyik esetében ez biztosan igaz, a többi oltásnál csak feltételezhető, hiszen egyelőre nincs nyilvános dokumentáció, így nem tudjuk, pontosan mikor végezték a tesztoltásokat. 

Én azonban azt gondolom, hogy – más koronavírusok elleni immunizálások tanulságát levonva – nagyjából egy év védettség várható ez ellen a koronavírus ellen is, oltás típustól függetlenül.

Mi történik egy év után?

A virológus szerint egy év múlva válhat esedékessé az ismétlő oltások felvétele, ám véleménye szerint ezt már nem feltétlenül kell mindenkinek felvennie.

– A részleges immunitás árnyékában a legtöbbeknek nagy valószínűséggel átvészelhetővé válik a fertőzés, így nekik már maguk miatt nem kell aggódniuk, azonban környezetükre továbbra is vigyázniuk kell.

Az ismétlő oltás a rizikócsoportoknak azonban melegen ajánlott. Ilyenek a 80 éven felüliek, a terhes kismamák, a cukorbetegek, vagy épp a magas vérnyomással küszködők – sorolta a professzor a teljesség igénye nélkül.

Jó hír, hogy a szakember szerint, addigra a magyar vakcina is elkészülhet.

Elvileg ez év végén működésbe lép a debreceni gyár, ahol saját fejlesztésű inaktivált vakcinát fognak gyártani – zárta biztató hírekkel Dr. Rusvai.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek