Tony Accard nevét az emberek zöme soha nem is hallotta, pedig a legenda szerint még Al Caponénál is több sütnivalója volt. Feltűnés nélkül irányította Capone után a chicagói olasz gengsztereket.
Forrás: Getty Images
Al Caponét 1931-ben juttatta rács mögé az adóhivatal, és bár nyolc évvel később ugyan kiszabadult, mivel előrehaladott stádiumú szifilisz kínozta, már nem volt alkalmas a chicagói maffia irányítására.
1933-ban véget ért a szesztilalom, az alkoholos italok árusítása pedig visszakerült a törvényesen működő vállalkozások kezébe, vagyis a bűnözőknek egyszerre kellett új bevételi forrást és új vezetőt találniuk. Egy időre Capone unokatestvére, Frank Nitti vette át a gyeplőt. A hatóságok akkoriban mentek utána a maffia hollywoodi kapcsolatainak, és számos vezetőt vádoltak meg kényszerítéssel, illetve uzsorázással.
Az ügyben már-már nyakig elmerülő Nitti 1943-ban öngyilkosságot követett el, halála után pedig Paul Ricca került a trónra, aki viszont kisvártatva rendőrkézen, majd végül rács mögött találta magát. Ricca még épp börtönbe vonulása előtt nevezte ki helyettesévé Antonio Leonardo Accardot, Capone korábbi sofőrjét és testőrét. Az 1940-es évek közepétől tehát már ő irányította a chicagói bűnszervezet napi ügyeit. Riccát pár év múlva szabadon engedték, Accardo pedig vissza is engedte őt a főnöki székbe, így 1972-es haláláig ő maradt a maffia formális vezére.
Tony Accardo ezt követően negyven éven át, a háttérből vezényelte a bűnszervezetet, ami a szakértők szerint sikerének egyik fő oka volt, ráadásul intelligenciáját is jól mutatja: az új főnök új üzletágakba és új területekre terjesztette ki a maffia befolyását. Accardo elsősorban a szerencsejátékok világa felé kormányozta a szervezet hajóját: a sportfogadásokra fókuszáló vezető átvette az irányítást a különféle versenyekkel kapcsolatos információkat továbbító távíróvonalak felett, ezzel pedig befolyást szerzett a bukmékerek által megadott „oddsokra”.
Accardo igencsak visszafogott életvitelt folytatott, ránézésre sem tűnt vagyonosnak. Diszkrét működésének hála, a szervezett bűnözésre gyakorolt befolyása egyszerre volt gigászi, ugyanakkor észrevehetetlen – az FBI-ügynök, William F. Roemer Jr. például „az igazi keresztapának” nevezte róla szóló könyvében. A férfi az 50-es évek végén visszavonult a chicagói maffia éléről, tanácsadóként azonban továbbra is szava volt a „családban”. Persze ő sem kerülhette el teljesen a hatóságok figyelmét, ám csupán egy napig volt letartóztatva, amikor is egy szerencsejátékkal kapcsolatos ügyben hallgatták ki.
A Chicagói Galeri új vezetőjével, Sam Giancanával Accardónak számos problémája volt. Figyelmeztette az új vezért, hogy ne keltsen feltűnést, Giancana viszont – akárcsak Capone – vágyott a figyelemre, sőt, egyenesen imádott fürdőzni a rivaldafényben.
Az új főnököt 1965-ben be is börtönözték, igaz, egy év múlva már újra szabadlábon volt, majd önkéntes száműzetésbe vonult Mexikóba, ám mivel ott sem volt képes visszafogottan élni, a helyi hatóságok figyelmét is hamar magára vonta: 1974-ben ki is adták az Egyesült Államoknak. Giancana épp egy maffiaügy tanújaként várt meghallgatására, ám az azt megelőző estén valaki bemászott az otthonába, és hét lövéssel végzett a maffiavezérrel.
A szakértők zöme szerint ha nem is Accardo rendelte el a gyilkosságot, minimálisan is jóvá kellett hagynia azt.
Nem irányítok én senkit, sosem voltam főnök, csak egy egyszerű sörkereskedő
– mondta el rendre tárgyalásain, melyek során egyetlen bűncselekményt sem tudtak rábizonyítani.
Accardo végül 1992. május 22-én halt meg szívelégtelenség és akut légzési elégtelenség következtében, 86 évesen.