Aki tudja, mikor, mivel ijesszen rá, és persze legfőképpen azt, hogy kire, az a másik megijesztésének erejével birtokában egyfajta hatalmat tudhat magáénak. És hogy kik az efféle hatalmi harc elsőrendű áldozatai? Hát persze, hogy a gyerekek...
Forrás: Pintér Péter
Zsákos ember, mumus, klotyó manó – mind jól ismert alakjai a fejlődésben lévő szervezetek lidérces álmainak. Ha sikerül megijesztenünk valakit, azzal tulajdonképpen fölé magasodunk, míg a megrémítettben félelem ébred. Ezért van az, hogy többnyire a tapasztaltabbak képesek csak igazán ráijeszteni a tapasztalatlanokra, a tájékozottak a tájékozatlanokra, illetve az idősebbek az ifjabbakra.
Az ijesztés hatalma
Fertőzések, betegségek, szélsőséges időjárás, új főnök, régi kolléga, párt, diktatúra, állat, szomszéd, etnikai csoport, infláció – csak néhány példa arra, milyen szerteágazó is lehet az ijesztgetés tartalma. A jelenség társadalmi következménye mindig a pánik, amely irracionális cselekedetekre sarkallhatja emberek egy csoportját, sőt: akár a félelem tárgyának feléledését, mondjuk valóságos pénzromlást is eredményezhet.
A legfiatalabbak rémisztgetése például olyannyira megszokott, hogy a szülő sokszor már azt sem tudja, mit, miért mond a gyereknek. Mindenesetre kár lenne titkolni, hogy bizony léteznek fenyegető figyelmeztetések, vagyis úgy nevezett gyermekijesztők, amelyek a kicsik tréfás, illetve valamilyen átverésen alapuló nevelésére szolgálnak. A szülők célja ezzel jó esetben az, hogy gyermekük gondolkodjon el egy pillanatra, esetleg félelem ébredjen benne valamitől, ami szélsőséges esetben végzetes is lehet.
Sosem múló hagyomány
A szakirodalom alapján elmondható, hogy a hagyományos, rögzített nyelvi formát öltő gyermekijesztők alanyait négy csoportba oszthatjuk. Emlegetünk reális és irreális alakokat, állatokat, illetve mesebeli lényeket. Az elismert nyelvész, Balázs Géza gyűjtését illetően jól látszik, hogy az egyes nyelvi formák rendszerint földrajzilag jól körülhatárolhatók, vagyis táji állandósult szókapcsolatokról beszélhetünk.
Míg a mumus országos elterjedésű, a bubust a Duna mentén, a böbös, illetve a mamós Erdélyben használatos. A néprajkutatóként is híres professzor ismertetése szerint Szabolcs-Szatmárban kókuval, palóc vidéken kókóval, a Felső-Tisza vidéken mókárral fenyegetnek. A jelenleg is oktató egyetemi tanár saját hallgatóitól kérdezte meg, kit, mivel ijesztgettek kiskorában ott, ahonnan érkezett, az elhangzottakból pedig igen érdekes összeállítás kerekedett:
Ha rossz leszel, elviszünk a javítóintézetbe; Ha rossz leszel, elvisz a talus; Elvisz a prikulics; Elvisz a jeti; Elvisz a krampusz; Jön a zsákos ember (Budapest), Elvisz a mumus (Budapest, Szlovákia: Mokcsa, Borsod-Abaúj-Zemplén megye), Elvisz a ropi (Szlovákia, Csicser), Elvisz a kókó, kóku (Borsod-Abaúj-Zemplén megye), Elvisz a momó; Elvisznek a szörnyecskék; Elvisz a klotyó manó. (Hajdú-Bihar megye), Elvisz a kunka (Nógrád megye), Elvisz a mókár (Kács, Sály, Dél-Borsod), Elvisz a János bácsi, Elvisz a drótostót (Kecskemét), Elvisz a koponyányi monyó; Elvisz a Jónás (víz közelében mondják, Debrecen), Elvisz a kókány (Szentkirály), Ne menj le (a pincébe), mert elvisz a mokokár.
Csak óvatosan!
Megannyi tréfás elnevezés, azonban mind egy nagyon is komoly érzést eredményez. Félelmet, amelyet a szülőknek mindig fel kell oldaniuk valahogy, ellenkező esetben megeshet, hogy egy rosszul elsült vicc – még ha kizárólag tradicionális nevelő célzattal hangzik is el – egy esetleges traumához is vezethet.
