Aktuális

A kínai vakcina adja a legszélesebb védettséget

Bors

Létrehozva: 2021.05.06.

A kínai Sinopharm vakcina technológiája több mint száz éves múltra tekint vissza, így sem a hatékonysága, sem a biztonságossága nem megkérdőjelezhető. A szakemberek továbbra is mindenkit az oltás felvételére buzdítanak.

Forrás: Pexels.com

A híresztelésekkel ellentétben nincs szükség a kínai oltóanyag harmadik dózisának felvételére – mondta el dr. Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora a Magyar Nemzetnek. A rektor szerint nincs ok az aggodalomra, hiszen ellenanyagszinttől függetlenül a vakcinák felvétele után mindenkinél kialakul a védettség.

Ennek a legenyhébb az oltási reakciója

Dr. Merkely Béla a kínai oltóanyag hatékonyságát megcáfoló sajtóhírek kapcsán elmondta, hogy a Semmelweis Egyetemen még nem találtak olyan kínai vakcinával beoltott személyt, akinek ne lett volna pozitív, a tüskefehérjével ellenes antitestje két dózis beadását követően. A szakember szerint minden oltás sokkal erősebb immunválaszt vált ki, mint maga a megbetegedés, ez pedig a kínai oltóanyag esetében is igaz.

– magyarázta a professzor, aki hangsúlyozta, hogy az elölt vírust tartalmazó vakcinákban nemcsak a tüskefehérje található meg, hanem rengeteg másféle fehérje is.
Egyes médiumok és a közösségi média felületek sajnálatos módon néha elbizonytalanítják az embereket egyes vakcinákkal kapcsolatban, amelynek következtében az emberek megfeledkeznek ezen vakcinák előnyeiről

– mutatott rá dr. Merkely majd hozzátette, hogy a kínai oltóanyagnak a legenyhébb az oltási reakciója, és mivel teljes elölt vírust tartalmaz, a különböző vírusvariánsok ellen is képes megadni a legszélesebb immunitást. Dr. Merkely Béla szerint

jelenleg nincs szükség az oltóanyag harmadik dózisának felvételére,

és véleménye szerint erre a közeljövőben sem kerül sor.

Több fronton védi a szervezetet

Mivel a kínai vakcina a teljes elölt vírust tartalmazza, az általa kiváltott immunválasz nem egyetlen fehérjére korlátozódik.
Mivel ez a vakcina nem csupán egy fehérjére koncentrál, lehet, hogy fehérjénként gyengébb immunválaszt ad, ám az általa kialakított védelem teljesebb

– magyarázta a Borsnak dr. Tóth Sándor víruskutató.


– Bár arányaiban kevesebb tüskefehérje elleni antitestet termeltet, a többi fehérjével szemben csak az ezzel a technológiával készült oltóanyag tud ellenanyagot kelteni.

Ez azt jelenti, hogy ez a vakcina több ponton tudja támadni a vírust

– fejtette ki a szakember, aki szerint éppen ezért a kínai olótanyag nagy eséllyel képes lesz védelmet nyújtani az újabb koronavírus variánsok ellen is. Tóth Sándor szerint az oltóanyag képes megakadályozni a betegség súlyos lefolyását és a halálozást.

Van különbség az immunválasz és az ellenanyag válasz között

Tóth Sándor szerint azt is nagyon fontos tisztázni, hogy az immunválasz nem azonos az ellenanyag válasszal. Az ellenanyagok mellett létezik egy úgynevezett T-sejtes immunitás is, ami az ölősejteknek az aktivitása. Míg az ellenanyagok a szabadon keringő vírusokat fogják be és ártalmatlanítják, addig ezek az ölősejtek a fertőzött sejteket ismerik fel és pusztítják el. A forgalomban lévő tesztekkel egyelőre ez nem mérhető, ám tudományosan alátámasztott tény, hogy a T-sejtes immunitás kiváló a kínai vakcina esetében is – árulta el a szakértő, aki szintén egyetért azzal, hogy a közeljövőben nem lesz szükség harmadik oltásra.

A teszt félrevezetheti az embert

A legtöbben azért nem bíznak a kínai vakcinában, mert néhány esetben előfordult, hogy egy teszt alacsony ellenanyag szintet mutatott a második dózisának beadását követően. Dr. Tóth Sándor elárulta, ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy a szervezet ne védekezne a vírus ellen.
A forgalomban lévő tesztek jórésze a tüskefehérje ellen keletkező ellenanyagot ismeri csak fel

– magyarázta a virológus, aki szerint ezek a tesztek könnyen félrevezethetik azokat, akik elölt vírust tartalmazó védőoltást kaptak.

– Erről a száz éve jól működő technológiáról egy indiai virológus azt mondta:

míg a rekombináns vakcinák immunológiai menüt nyújtanak, az elölt vírust tartalmazó vakcina immunológiai svédasztalt.

Ez azt jelenti, hogy többek között a kínai vakcina több fegyver közül is válogathat a vírus ellen – mondta.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek