Aktuális

Édesanyja mellkasán vette az utolsó lélegzetét: Hét percig élhetett az egészségesnek tűnő újszülött kislány

Bors

Létrehozva: 2021.07.05.

Azt hitték, nem lesz baj, és a nehéz terhesség után, boldogan élhetnek tovább. Most elsőszülött gyermekük temetésére gyűjt az ifjú pár.

Forrás: GoFundMe

Nagyon boldog volt Kayleigh Kavanagh és Peter Oaks, amikor megtudta, hogy kisbabájuk lesz, de örömük hamarosan kétségbeesésbe fordult. Alig néhány perccel a születése után, életét vesztette az újszülött kislányuk. A szülők összetörtek, miközben tehetetlenül végignézték gyermekük haláltusáját.

vérzéssel kezdődtek a bajok

Kayleighnak és Peternek mindössze hét perc adatott meg, hogy karjaikban tarthassák a kislányukat, Dollie-Mae-t rövid élete során.

A 22 éves Peter elmondta, akkor kezdődtek a gondok, amikor Kayleigh 15 hetes terhesen vérezni kezdett a zuhany alatt.

„Ijesztő volt. Kórházba mentünk és megmutattuk a vérrögöket, mert annyira aggódtunk, tudtuk, hogy ez nem normális. Az orvosok először nem tűntek túlságosan aggódónak, mivel azt mondták, hogy a babánk jól fejlődik, de mindketten pánikba estünk” – árulta el a gyászoló édesapa. 

A Merseyside-i Wirralból származó Kayleigh három hetet töltött kórházban, az ágyhoz kötve, miközben vérátömlesztésre volt szüksége a folyamatos vérveszteség miatt.

Később közölték a szülőkkel, hogy a kislányuk tüdeje nem növekszik. Amikor megszületik, nem fog tudni lélegezni, és valószínűleg súlyos agyi bénulása lesz.

Hét percet élhetett

A szülés pedig korán, a 22. héten beindult.

Élve született. Minden tökéletes volt rajta, úgy nézett ki, mint egy tökéletes, apró, egészséges baba. Én voltam az első, aki átölelte, nem mozdult, de (a szíve) dobogott, éreztem őt, megszakadt a szívem. Átadtam őt Kaynek, és az anyja mellkasán vette az utolsó lélegzetét. A Dollie-Mae nevet még a születése előtt választottuk, és annyira jól illett hozzá” – emlékezett vissza a fájó pillanatokra Peter.

Dollie-Mae mindössze 310 grammot nyomott, amikor megszületett. Szülei halála után levették a pici kéz- és lábnyomatát, hogy örökké emlékezzenek rá.

(via)

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek