Kollégánk is teljesítette a Balaton-átúszást: Eljött az a pont, amikor már nehezebb volt gyalogolni, mint úszni
Megtartották a hétvégén a 39. Balaton-átúszást. Az eseményen a Bors munkatársa is részt vett, és sikeresen teljesítette az 5200 méteres távot. Ez egy uszodai medencében 104 hossznak felel meg. Az alábbiakban Kóré Károly beszámolója olvasható.
Az igazat megvallva eddig nem számítottam vérbeli sportembernek. Két héttel ezelőtt a fejembe vettem, hogy átúszom a magyar tengert, és egy a mozgás művészetéhez értő ismerősömtől kértem tanácsot, hogyan is kezdjek neki a feladatnak. Rögtön felhívta a figyelmemet, hogy egy ekkora távra kissé hosszabb ideig szokás készülni, de ha már így alakult, néhányszor teszteljem magamat a Margit-szigeten, hogy egyáltalán képes vagyok-e leúszni 5000 métert. Mindhárom alkalommal kiderült, hogy az utolsó 10 hossz már egy kicsit sem esett jól, de a lényeg kiderült: nagy valószínűséggel túlélem a küldetést.
Az átúszást eredetileg egy másik időpontban szervezték volna, de akkor az időjárás miatt elhalasztották a rendezvényt.
Szombat reggel nem sokkal nyolc óra után megjelentem a révfülöpi rajtbázison, ahol a védettségi igazolványom ellenőrzése után már mehettem is az orvosi vizsgálatra. A vérnyomásmérő 130/80-as értéket mutatott, mire az illetékes asszisztens közölte: indulhatok a megmérettetésen.
A Balaton nem medence
Ezek után elfogyasztottam egy müzliszeletet, egy péksüteményt, illetve egy nagyobb pohár vizet, és vízhatlan csomagolásban a zsebembe tettem néhány darab szőlőcukrot. Egy gyors tusolást követően a tóba ugrottam. A tervezettnél hamarabb elrajtolhattunk, meg is kezdtem a tempózást. Mivel tapasztalataim szerint a mellúszás megy a legjobban, ezt a nemet választottam, a körülöttem levők közül láttam pillangózókat, gyors- illetve hátúszókat is.
A víz hőmérséklete végig egészen kellemes volt, 23- 24 fokos, ám a széllökéseknek, illetve a rendezvényt (az úszóktól viszonylag távolról) kísérő csónakoknak köszönhetően kissé hullámzott. Ez némileg bonyolította a küldetést, így hamar be kellett látnom, hogy a Balaton korántsem olyan, mint egy feszített víztükrű medence.
Tanácsokat is kaptam
A körülöttem úszók természetesen más és más sebességre voltak képesek.
- Próbáljon egyenes vonalban úszni, mert jobbra-balra megy előttem! Így sokkal többet kell tempóznia, olyan, mintha kétszer ekkora távot teljesítene – jegyezte meg egy már nyilvánvalóan gyakorlottabb Balaton-átúszó nő. A kérést figyelembe véve kinéztem egy túlparti pontot, és ahhoz próbáltam igazodni.
A távon 50 méterenként vitorlások álltak, hogy szükség esetén bárki megpihenhessen, esetleg feladhassa a küzdelmet. Én egyik lehetőséggel sem éltem, inkább az 500 méterenként elhelyezett bójáknál álltam meg 1-1 percre, hogy bekapjak néhány darab szőlőcukrot.
Az utolsó százméterek
Már éppen a 4000. métert jelző pihenőállásnál tempóztam, amikor fejben önmagammal kezdtem beszélgetni.
- Te tényleg akartad ezt?
- Igen, meg fogom csinálni!
Ekkor jött el az a pont, hogy már kezdtem nem élvezni az úszást. Már inkább az akaraterő hajtott, mint a lelkesedés. Persze igyekeztem végig tartani egy viszonylag kényelmes tempót.
4500 méternél egy kajakos evezett hozzám, hogy megkérdezze, kihúzzon-e a partra. Nem éltem a lehetőséggel. Újabb körülbelül 350 méter múlva derült ki, hogy már leér a lábam. Különös módon a testem annyira megszokta a felhajtóerőre való hagyatkozást, hogy már nehezebb volt a gyaloglás, mint az úszás.
jövőre gyorsabbnak lenni
Ez akkor is igaz volt, amikor célba értem, és hirtelen csak az ott álló rendezők segítségével találtam meg a lábammal a lépcsőfokokat. A karszalagom lecsippantása után közölték, hogy a megpróbáltatás 3 óra 23 percet vett igénybe. Emelt fővel hagytam el a tómedret Balatonbogláron. Az átúszást egyébként velem együtt mintegy 7 ezren teljesítették.
A következő egy évre két célt tűztem ki magam elé: hozzászoktatom a testemet a 100 hosszhoz, illetve igyekszem lefaragni a szintidőmből. Hátha csajozni lehet ezzel.
