Aktuális

Mindenkit vár a budapesti lelki olimpia! Megszólal Erdő Péter bíboros: ez egy nagy remény

Címkék
friss

Bors

Létrehozva: 2021.08.23.

Alighogy Tokióban véget értek az ötkarikás játékok, szeptember elején már Budapest fogadja öt kontinens látogatóit a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson (NEK).

Az 52. NEK szeptember 5-12.között a Szent István Bazilikától a Hungexpo teljes területéig, az Örs Vezér tere és a Széll Kálmán téren át a Hősök teréig – ahol Ferenc pápa tartja a zárómisét – kínál a hívek mellett minden jószándékú ember számára csatlakozási lehetőséget, változatos programot egész héten át.

5 kontinens lakóit várjuk Budapestre

- Budapest otthont ad egy világeseménynek, ez egy lelki olimpia! A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra tényleg a világ minden részéről, öt kontinens lakói érkeznek a magyar fővárosba. Szeptember 12-én pedig Ferenc pápa is itt lesz velünk, és ő tartja a szentmisét a Hősök terén – számolt be a Metropolnak Fábry Kornél atya. A NEK főtitkára hozzátette, a vasárnaptól vasárnapig tartó programsorozatra  minden jószándékú embert szeretettel várnak.

Örömhír: szeretve vagyunk!

- Ez egy örömünnep, ahol a világ katolikusai összegyűlnek, és amit adni tudunk mindenkinek, az az örömhír hogy az ember szeretve van! Arra hívunk mindenkit, hogy nézze meg a programjainkat, menjen fel az iec2020.hu honlapunkra. Erre az eseményre nem két-három embert várunk, itt mindenkinek helye van!

Remény a megújulásra

Erdő Péter bíboros-prímás, Budapest-Esztergomi érsek kérdésünkre, hogy mit jelent ez a kongresszus a Budapesten élő, nem hívő közösség számára, azt felelte: „Egy nagy remény!”

-Évek óta azt kérjük imáinkban, hogy ez a világtalálkozó „fővárosunk, népünk, Európa és a világ lelki megújulására szolgáljon”. A kongresszus önmagában egy vallási rendezvény, ugyanakkor nagyon gazdag kulturális program kíséri. A Bazilika előtti téren és környékén például vásár lesz az egész hét folyamán. Ezen a vásáron nemcsak szakrális tárgyakat vehetünk, hanem egy csomó hungarikumot is találunk. Lesznek a városban olyan helyek, utcai missziók, előadások, amelyek – reméljük - kellemes meglepetést okoznak mindazoknak, akik arra járnak.

Budapest a vizek városa

Mohos Gábor püspök, a NEK titkárság vezetője elmondta, a kongresszus mottója: „Minden forrásom belőled fakad”.
-Ez egy bibliai zsoltár-idézet, de utal arra is, hogy Budapest a vizek városa, és sok forrás van. Mi ezt úgy értelmezzük, hogy számunkra az Istennel való kapcsolat, az Istenhit, az nagyon sok tapasztalatnak, és ebből fakadó cselekedetnek a forrása, amely gazdagít minden embert, aki ebben részt vesz, nemcsak a hívőket. Mohos püspök hangsúlyozta, a budapesti rendezvénnyel szeretnének a városban is jelen lenni, minden járókelőt és itt élőt megszólítani.  

Szabadtéri színpadok

-Lesz három szabadtéri színpadunk. Az egyik a Szent István Bazilika előtti téren, a másik Budán a Széll Kálmán téren, a harmadik pedig a forgalmas Örs Vezér terén, Pesten. Ezeken a helyeken a Hungexpón zajló délelőtti programok után leszünk jelen délutánonként, mindazok számára, akik csak ott elmennek, hazafelé átutaznak, és megállnának – akár rövidebb vagy hosszabb időre. Szeretnénk nekik is ebből a „Minden forrásom belőled fakad” gazdagságból valamit megmutatni, átadni.

A szerző: Fodor Erika

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek