Gyászoló rokonok a halálbusz magyar sofőrjéről: a gyilkost védi az olasz törvény

Ítélet született kedden délelőtt a 18 áldozatot követelő, 2017 januári, veronai buszbaleset ügyében. A sofőrt, V. Jánost hat évre ítélte a másodfokon eljáró, azaz jogerős ítéletet meghozó mestrei bíróság. Első fokon még 12 évet tartott igazságosnak egy veronai testület - erről akkoriban a Bors is írt.

- Egyes egyedül azt tartottam volna elfogadhatónak, ha helyben hagyják az elsőfokú ítéletet – mondta a Borsnak Krizsány László, aki kislányát, Flórát vesztette el a tragédia napján.

Szendrei Endre az unokahúgát veszítette el a borzalmas balesetben, a férfi Mestrében, a helyszínen ülte végig a tárgyalást. A Bors éppen akkor érte utol, amikor a bíróság szüntet tartott, hogy írásba foglalják az ítéletet, miszerint a vád és a védelem végül hat évben állapodott meg.

Ehhez felhívták a Magyarországon maradó sofőrt, V. Jánost, aki elfogadta a verdiktet. A bíróság ezek után már csak rábólintott a megegyezésre.

Soha nem kért bocsánatot

- Szégyen és gyalázat, hogy az olasz törvények is a bűnösöket, vagy mondjuk ki: a gyilkosokat védi – mondta dühösen lapunknak Szendrei, aki az ítélethirdetés után odament az ügyészhez, hogy szemtől szembe megkérdezze tőle: hány embernek kéne ahhoz meghalnia, hogy valami komoly ítélet szülessen? Mint lapunknak elmondta, az ügyész erre csak nagyokat hallgatott.

- Elviekben Olaszországban kellene a büntetést letöltenie, de félő, hogy ennek csak a töredékét fogja leülni. Soha nem nézett a szemünkbe, nem kért bocsánatot, ennek ismeretében pedig különösen felháborító, hogy ennyire enyhe büntetést kap, miközben a hozzátartozók gyásza és fájdalma életfogytig tart – szögezte le mérgesen az összetört rokon.

Kerüli az embereket

A szomszédok szerint a tragédia óta nagyon rossz állapotban van János, aki kerüli az embereket, ahogy fogalmaztak: bujkál, csak néha futnak vele össze az utcán.

– Annyit tudok még róla, hogy három műszakban dolgozik. Nagy, veszélyes gépeket kezel – fogalmazott lapunknak az egyik szomszéd.

Becsöngettünk Jánoshoz is, de helyette egy nő nyitott ajtót, aki közölte: nem itt lakik a buszsofőr, nem is ismeri. Majd hozzátette: jutányos áron vásárolta nemrég a házat és az ingatlan előtt parkoló autót, amely szintén Vargáé volt. Arra azonban zavartan válaszolt, ha Jánostól vette az autót, akkor hogyan lehet az, hogy nem ismeri őt.

– A párom intézett mindent – zárta rövidre a beszélgetést.

A szomszédoktól azonban úgy értesültünk, a lapunk újságíróval beszélő hölgy Varga lánya volt.

Sírva könyörögtem, ne haragudjon rám

Papp András, az egyik gyászoló túlélő nem akarta kommentálni az ítéletet. Szörnyű emlékeit idézte fel a Borsnak.

- 23 óra 40 percre tették a rendőrök a baleset időpontját. Már a sokadik film ment, vagy aludtunk, vagy a filmet néztük - mesélte - A csattanásra ébredtem fel, éreztem, hogy a testem felemelkedik és átfutott az agyamon, hogy nagyon nagy baj van - emlékezett Papp András.

- Ahogy elkezdtem felemelni a fejem, az első, akit megpillantottam egy kislány teste volt, amint mozdulatlanul, magzatpózban feküdt kicsit lejjebb tőlem. Én a baloldalon az ötödik sorban ültem az ablak mellett, a feleségem a másik ülésen. Ahol magamhoz tértem, nem volt a busznak oldala sem, ülések sem, még a csomagokat is lehetett látni- idézte fel a csattanás utáni pillanatokat - Tovább emeltem a fejem és megláttam a nevelt fiamat, a busz mellett, azzal párhuzamosan feküdt mozdulatlanul - mondta szomorúan:

- Rögtön elkezdtem mászni hozzá, nem néztem se jobbra, se balra, semmit nem láttam belül a buszból, a feleségemet se láttam, de azt tudtam, hogy az első kérdése az lenne: mit tettem a gyerekért? Odaértem hozzá, odatérdeltem a fejéhez és néztem, mi van vele. A kis feje jobbról volt sérült, de nem tudtam, hogy még él-e vagy sem - mesélte halkan. A buszon a földi pokol elevenedett meg: 

- Abban a pillanatban robbant a busz, repkedett minden, fröcsögött az égő gázolaj. Akkor vettem észre, hogy Gyuri tőlem jobbra áll és meggyulladt a kabátja, kiabált, a felesége Erika ott ált mellette és próbálták levenni a kabátot. Iszonyú forróság lett egy pillanat alatt, égette a bőrömet és csak arra tudtam gondolni, hogy elhúzzam Balukámat a tűztől, nehogy megégjen a kis teste. Borzalmasan nehéz volt, állandóan elestem, mindig kicsúszott a kezemből, nem mertem nagyon megszorítani sem. Közben felpillantva láttam egy égő alakot, ahogy próbál menni a buszban, az egész teste égett, nem ismertem fel, de azonnal el is kaptam a tekintetem - emlékezett Papp András.

- A tűzoltók érkeztek először, aztán a rendőrök. Odaértünk Balázskámhoz, megvizsgálta és mutatta, hogy vége, nem tud már segíteni.

Ott vége lett mindennek, valamiért tudtam, hogy a feleségem, az én drága Encikém már nem él. Letérdeltem a fiam mellé, simogattam a kis testét és sírva könyörögtem, hogy ne haragudjon rám, amiért nem tudtam megvédeni.