Cseh László után most egy újabb sportoló nyilatkozott a Turi-botránnyal kapcsolatban. Megrázó történetében Orsovai Péter mesél azokról az időkről, amit három évtized távlatából sem sikerült feldolgoznia.
Forrás: Nemzeti Sport
Becenevén Orso néhány nappal ezelőtt kereste fel az Origo szerkesztőségét, és elmesélte, milyen volt azoknak a sportoló, úszógyerekeknek az élete, akik a nyolcvanas években a Budapesti Spartacusban Turi György irányítása alatt edzettek és úsztak.
Az úszót Dunaújvárosban egy versenyen fedezte fel magának a Spartacus egyik utánpótlás edzője. A kis csepeli tanuszodából átkerülni oda, nem volt mindennapi élmény. Itt ismerkedett meg Turi Györggyel. - Szadista módon, szinte kéjjel vert bennünket – nem mindenkit, mert voltak kivételezettek - mondta a sportoló.
-Szégyen, vagy nem: megfogadtam, ha összefutunk valahol az utcán, tuti meg fogom ütni. Egyszer. Ez a mai napig nem történt meg, neki ez lehet szerencse, de talán nekem is. Ám ha látnám őt sétálgatni itt, Erzsébeten, biztosan nem tudnám visszafogni magam. Csak egyetlen ütés lenne. De abba mindent beletennék.Vele kapcsolatban mindig bennem volt ez a gondolat – attól a pillanattól kezdve, hogy örökre kiléptem a Kőér utcai uszoda ajtaján. Felnőttünk. Sokan feltehetik a kérdést, hogy miért pont most jutottam el odáig, hogy erről beszélni szeretnék. Nézzen rám. Látja, hogy izzadok, amikor erről beszélek? Ez nálam idegi alapon megy. Azok a történetek, amelyek velünk ott, az uszodában megestek, nem múlnak el nyomtalanul. Cseh Laci és Kiss Noémi nyilatkozata szaggatta szét bennem azokat a gátlásokat, amelyek korábban megakadályozták, hogy szóljak erről. De nem az a cél vezet, hogy én most mindenképpen tönkretegyem Turit – megvan neki a maga keresztje, viselje, ahogy tudja.Sokkal inkább az a célom, hogy soha, de tényleg soha ne történjenek meg olyan dolgok, amelyek velünk megestek.
-Engem Turi sokszor megvert. Volt, hogy a WC-ben, volt, hogy máshol. Az egyik verés nagyon élesen itt van előttem. Nyári napközis rendszerű úszótáborban voltunk a szünidőben. A Határ úti metróállomásnál volt egy bódé, egy tejbüfé, ahol remek palacsintákat sütöttek. Sokszor jártam oda enni, mert az a kaja, amit bent a Spartacusban kaptunk, sok mindenre jó volt, de arra nem, hogy egy fiatal versenyző fejlődjön. Hagyományos iskolai menza konyha működött akkor az uszodában, gondolom, nem kell bemutatni. Kellett az energia, na. Egyszer negyedórát késtem, mert elnéztem az időt. A folyosó két végén volt a két öltöző, majd lefelé vezetett egy lépcső. A medencetéri bejáratnál meg egy-egy WC volt. Én már átöltöztem, mentem lefelé, amikor azt láttam, hogy Turi ott állt lent. Kéjesen vigyorgott. Szinte várta, hogy megjelenjek. Kérdezte, miért késtem. Elmondtam. Megfogta a kezem, berántott a WC-be, és durr. Szó szerint a fal adta a másikat. Majd visszakézből jött a következő – írja le Orsovai Turi egyik bántalmazását, majd azzal folytatja, hogy az edző a veréseket sokszor, rendszeresen megismételte – nem csak vele, az úszótársaival is, de volt olyan versenyző, akihez soha nem nyúlt.
Orsovai Péter nem merte elmondani szüleinek a történteket, hiszen akkoriban hatalmas mérföldkőnek számított, ha valaki ilyen fiatalon a Spartacus növendéke lehetett.
– Mertem volna én bárkinek panaszkodni? Mindig azon gondolkodtam, miért ver meg most? Mit rontottam el? Az úszás közbeni verések, a papucsával, vagy egy sárga, műanyag rúddal történtek. Hogy azt honnan szerezte, és miért lett a kedvence? Erről talán őt kellene megkérdezni. Az edzésterv alapján úsztuk a szériákat. Ha nem úsztam meg az időt, akkor kaptam. Persze nem mindig és nem mindenért, de ha rájött az "ötperc", akkor már a medence partján azt mutatta, hogy hányat fogok kapni. Tudja, mi ebben a skizofrén? Hogy még így szerettem úszni. Sosem felejtem el az egyik pénteki edzést. Valami miatt nagyon besavasodtam, a kezemet alig bírtam kiemelni a vízből. Ez meg csak ott vigyorgott a medenceparton és mutogatta, hogy mi következik. Én is tudtam. A verés. Lesz*rtam. Azt gondoltam, legyen vele boldog – folytatja Orsovai, aki szerint Turi különféle indokokkal magyarázta a verést.
„A „fáj a vállam" mondat nagyon sokszor valóban adhat okot a szimulálásra, de azért az esetek többségében tényleg nagyon fájt a vállunk. Ezt aztán vagy elfogadták, vagy nem. Ha nem hittek nekünk, jöhettek a verések. Turi György kedvenc módszere a szimulánsok kiszűrésére az úgynevezett „megnyugvás teszt" volt. Ennek az volt a lényege, hogy hirtelen kaptunk egy rendkívül nagy terhelést, ez lehetett akár úszás, akár futás is, majd ennek a végén azonnal pulzusmérés következett. Ilyenkor azt mérték, hogy mennyi idő alatt tér vissza a pulzus a nyugalmi állapotba. Ebből szűrték ki, hogy szimulálsz, vagy sem. Ha úgy gondolták, hogy igen, elvertek, mint a lovat.”
Orsovainél végül elérkezett az pont, amikor megelégelte a veréseket, és úgy döntött, felhagy a Spartacussal és egyúttal az élsporttal is: -Elértem azt a pontot, amikor már jobban gyűlöltem Turi Györgyöt, mint amennyire szerettem úszni.
A családja mellett Kiss László úszóedző is próbálta marasztalni, de akkora már elhatalmasodott rajta a gyűlölet. Így a sportoló az úszás után a Vasasnál kötött ki öttusázó újoncként. Úgy döntött, járni fog az öttusázók úszó- és futóedzéseire, de csak levezetés jelleggel. Eközben Dobi Lajos öttusázó olimpikon lett az edzője, aki teljesen más módszereket alkalmazott, mint Turi György.
-Nekem ő volt a világ legjobb edzője. Rajongtam érte. Tegeződhettünk vele. Kemény edző volt. Tegezve úgy elhajtott, hogy csak pislogtunk. Azonban soha nem káromkodott és sosem emelt kezet ránk, sosem vert meg. Ez nekem azért volt furcsa, mert úszóként nem ehhez voltam hozzászokva.
Kiss Lászlónak ugyan néha eljárt a keze, de Turi módszereit meg sem közelítette. -Turin mindig is látszott, hogy élvezettel vert bennünket. Mocskos dolognak tartom, hogy utólag azt mondja, mindenféle interjúban, hogy mennyire fájtak neki is ezek a verések. A nagy sz.rt. Ez egyszerűen nem igaz! Ő egy szadista ember. Lexikoni értelemben véve is az. Neki örömet jelentett más ember bántása, verése. Kiss Laci mindig megbánta. Az arcán látszott az, ami Turién sosem. A megbánás.
-Mit remélek? Semmit és mindent. Nem tudom. Szeretném, ha Turi egyszer az életben beismerné, hogy ebből a csoportból, akit ezen a képen lát, hány tehetséges embernek törte ketté úgy az úszókarrierjét, hogy egy életre elment a kedve az úszástól. Ezt várnám. Bocsánatkérést, amiért vert? Tőlem egy ilyen féreg ne kérjen bocsánatot. Már akkor megkeseredett vénember volt, csak még nem tudott róla. De ez a beismerés sok embernek sokat jelentene – letépné a láncokat.
