Tragédia

„Annyira szerette, hogy az életét adta érte” - kislánya születése után hunyt el az édesanya

Bors

Létrehozva: 2021.12.25.

Koronavírusban halt meg az édesanya.

Az édesanya nagyon boldog volt gyermekét várva

Forrás: Twitter

Tragikus módon meghalt a koronavírusban egy édesanya, nem sokkal azután, hogy világra hozta első gyermekét. A 22 éves Aimee „Jacqueline” Ayala még csak magához sem ölelhette gyönyörű kislányát.

A texasi nő egy hónappal gyermeke érkezése előtt fertőződött meg a vírussal. Mindössze hat nappal később pedig sürgősségi császármetszést hajtottak végre rajta. Bár az orvosok biztonságosan világra segítették a kis Addison Mariand Morales -t, de anyukája állapota tovább romlott.

Két nappal később meghalt. Jacqueline 15 percig haldoklott, és bár újraélesztették, agyhalottnak nyilvánították. Újdonsült lányát és élettársát, Juan Pablo Morales Orozcót hagyta hátra.

Aimee egészséges és a boldog kismamának tűnt. Számtalan fényképet posztolt egyre növekvő pocakjáról, hiszen izgatottan várta gyermeke érkezését.

- Ahogy teltek a hetek, egyre rosszabbul lett, aztán leállt a légzése. Nem tudott lélegezni, a szíve megállt. A tudat, hogy soha nem tarthatta a karjában, ez a legrosszabb. Annyira szerette, hogy az életét adta érte – mondta az elhunyt édesanya nővére, Kimberly a Mirror oldalának.

- Gyönyörű ember volt kívül-belül. Bár nem tudta a karjában tartani a gyermekét, megmutatta nekünk, hogy milyen szeretettel van egy anya a gyermeke iránt. Mindent megadott a gyermeke életéért – adózott tisztelettel a nővére.

Férje, Addison édesapja, Juan Pablo Morales Orozco azóta hazavihette kislányát, és hálás azért, hogy erőt meríthet belőle.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek