Aktuális

1 méteres bozótvágó késsel rontott ismerősére a borsodi férfi

Bors

Létrehozva: 2021.12.09.

Verekedésbe torkollott két fiatal csetepatéja, ami végül horrorfilmbe illő jelenetbe ment át.

Az elkövető 2019. őszén rokonaival szabadulását ünnepelte, majd további poharazás reményében útnak indultak egy szórakozóhelyre. A férfi testvére, akinek házánál elhaladtak, rossz néven vette hangoskodásukat, és agyonveréssel fenyegette meg őket. Szó szót követett, és a két borsodi férfi egymásnak esett. Sikerült őket szétválasztani, ám nem sokkal később a frissen szabadult srác visszavágót akart, és egy közel 1 méter hosszúságú bozótvágóval szaladt a másik társaság tagjain után.

A megrémült fiatalok menekülőre fogták, az egyik azonban megbotlott, a borsodi szamuráj pedig utolérte, és bozótvágó élével 4-5 csapást mért a védtelen férfire, miközben azt kántálta, hogy „meg fog halni, mert levágja a fejét”. A sértett fél a karját maga elé tartva próbálta kivédeni a támadást, de az elkövető így is súlyos fejsérülést okozott neki. 

A támadó a bűncselekmény elkövetését részben beismerte, de tagadta, hogy tette emberölésre irányult volna.

A Miskolci Törvényszék emberölés bűntettének kísérlete miatt 15 év szabadságvesztésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte a többszörös visszaeső férfit azzal, hogy feltételes szabadságra nem bocsátható - adta hírül az Ügyészség.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek