A Rockzene lázadását jelentett „A merjünk kicsik lenni” gondolkodással szemben

Interjút adott a Kontrának Török Ádám és Kosik Kristóf rockzenész. Január 28-án lesz Török Ádám és a Mini Szuperkoncertje a Pólus Moziban. Mi lesz ennek a koncertnek az apropója? És milyen sztárvendégekre számíthatnak a rajongók? 

„Január 28-án a Pólus Centerben, a Pólus Moziban fogunk játszani, amelyhez a Petőfi Kulturális Intézet és az Emberi Erőforrások Minisztériuma biztosított támogatást. Enélkül nem valósulhatna meg a Szuperkoncert. A Mini csapatán kívül olyan sztárvendégeket hívtam meg, mint például Tátrai Tibi, akivel ötven éve dolgozunk együtt, Papp Gyula, akivel szintén ötven éve zenélünk, Kézdy Luca, aki az év hegedűse lett nemrégiben, Németh Karcsi billentyűs és Kosik Kristóf gitáros, akivel szintén harminc éve zenélünk együtt”

A koncert vége felé együtt csinálunk egy nagy „jam session”-t különböző Mini-nótákra, de előtte persze eljátsszuk a híres Mini-slágereket, mint például a „Kell a barátság” , „Asztalhoz leültem”, „Lusta blues” és így tovább. Úgyhogy egy nagyon jó buli lesz.

Akkor már összeállt a végleges repertoár, hogy miket fognak játszani 28-án?

Török Ádám: Régi Mini-nótákat fogunk játszani, lesz Jam, és persze a Bartók-feldolgozások sem maradhatnak ki, amelyeket trióban fogunk játszani, Papp Gyulával és Kézdy Lucával. De elhangzik három új Bartók-feldolgozás is, amelynek a bemutatója is ezen a bulin lesz.

Hogyan lehet ötven év munkáját, ezt a színes és komoly sikerekben gazdag életutat összefoglalni egyetlen koncertben?

Török Ádám: Sehogy. Ilyenkor mindig a kedvelt dalokból válogatunk, és mindig hozzáteszünk valami újat is persze. Van a „Drága Ifipark” című új számom, ami az Ifiparkról és a Bem rakparton lévő híres klubunkról szól, és ahogy említettem játszani fogjuk az új Bartók-feldolgozásokat is, amellett, hogy a régi Mini-nóták is felcsendülnek.

Mennyire akadályozza a munkájukat és a koncertek szervezését ez a mostani járványhelyzet?

Török Ádám: Elég jelentős mértékben. Ez valószínűleg egy kicsit visszaveti az érdeklődést. De ahogy korábban mondtam, köszönhetően a támogatóinknak, még ezek között a nehezített körülmények között is meg tudjuk rendezni a koncertet.

Kíváncsi vagyok a kezdetekre is. Hiszen, ha az ember ötven éve csinál valamit ennyire sikeresen – gondolom én – sokszor visszagondol arra, hogy honnan is indult. Honnan jött a zene iránti érdeklődésük?

Török Ádám: Én a hatvanas években voltam gimnazista. Magyarországon akkor indult el az egész könnyűzenei élet. A Petőfi Gimnáziumban körülbelül a harmadik héten odajött hozzám egy srác, aki megkérdezte, hogy tudok-e énekelni. „Én ne tudnék?” – válaszoltam neki hetykén. Ez srác Soltész Rezső öccse, Soltész Gabi osztálytársam volt. „A Márvány utca 27.-ben van holnap próba, gyere el!” Elmentem. Hát így indult be a karrierünk. Mázli kellett hozzá, tehetség és megjelenés. Nekem talán megvolt ez a három. És talán ennek köszönhető, hogy ötven év után még mindig csinálom.

Kosik Kristóf: Ami az Ádinak a '60-as évek, az nekem a '80-as évek. Ebben az időben a rockzene azt jelentette, hogy nem akartál abban a szürkeségben élni, mint a társadalom döntő többsége. Kiutat két irányba lehetett találni: vagy zenész lettél, vagy sportoló. Nem mellékes az sem, hogy mindkettővel együtt járt az, hogy ha zenész vagy sportoló voltál, akkor mehettél külföldre, nyugatra is.

Ez egy normális, hétköznapi lázadási igény volt egy olyan rendszer ellen, amelyik el akarta venni a lelkedet. Amelyik úgy nevelt föl, hogy ne álmodjál nagyot, mert úgy sem sikerül. Kicsi ország vagy, vesztes népben élsz, amit Kovács László a „merjünk kicsik lenni” eszenciában foglalt össze. Mi meg azt mondtuk a '80-as években, hogy nem, nem és nem. Lehetünk nagyok, erősek, szépek, sikeresek és így tovább. Ez egy ilyenfajta lázadás volt.

Ki volt Radics Béla, és miért legendás még a mai napig is a személye a magyar rocktörténelemben?

Török Ádám: Úttörő volt a rockban, mivel azokat az amerikai mintákat, amiket például Jimi Hendrix képviselt, ő honosította meg Magyarországon. Marha jól gitározott, nagyon jó füle volt. Egy kompromisszumokra nem hajlandó, tehetséges ember volt, akit pont ezért követtünk. Bár végül úgy alakult, hogy nem dolgoztunk együtt, de a kapcsolatunk baráti volt, felléptetett minket az Ifiparkban.

Kosik Kristóf: Ő volt a magyar rockzenének a gyökere. A Tabán, a Bem rakpart, Ifipark. Ezeket mind úgy indították be, hogy a Bélával együtt játszottak a zenekarok.

A zenélésen túl pedig ösztönös képessége volt a tehetségek felismeréséhez. Nézd meg! Olyan embereket fedezett fel, mint Török Ádi, Som Lajos a Piramisban, Tátrai Tibi, Harmath Albert, a Vadölő és így tovább. Amit ma magyar rocknak nevezünk, azt ő indította el. Ez a magyar rock teljesen a miénk, mert Bélával elindult egy sajátos, magyar fejlődés.

El kell mondani azt is, hogy Demeter Szilárdnak maximálisan igaza van abban, hogy nekünk magyarul kell zenélnünk.

Mert a franciák biztos, hogy jobb franciák lesznek. Az angolok pedig biztos, hogy jobb angolok. Akkor tudunk a lényegére tapintani ennek az egésznek, ha visszatérünk a gyökerekhez, megtaláljuk a saját hangunkat, és nem másokat másolunk. Ez az, amiért a Béla mítosszá vált.