Önvédelem

Bunyó a fóti ügyeleti rendelésen: megverte támadóját a testépítő orvos

Kóré Károly

Létrehozva: 2022.01.10.

Rátámadtak az ügyeletes orvosra szombaton Fóton. A civilben testépítőként is tevékenykedő Dr. Lestár Ferenc azonban nem hagyta magát, így végül az elégedetlenkedő férfit koponyasérüléssel szállították kórházba.

Dr. Lestár Ferenc a saját bevallása szerint is igen határozott ember, de szerinte erre a tulajdonságra a hivatása gyakorlása és magánélete során is szüksége van. Úgy véli, egy kórház és egy orvosi rendelő is veszélyes üzem, ugyanis bármikor konfliktusba kerülhet a méltatlankodó betegekkel. 

Az ordibálást lökdösődés követte

Legutóbb péntek éjjel kereste egy házaspár telefonon azzal az igénnyel, hogy másnap gyógyszerfelírással állítsa be a feleség vérnyomását, mire közölte, hogy a szombati ügyeletben erre nincs lehetőség, hiszen az eljárás több alkalmas, így az háziorvosi feladat. Ezek után a férj szombat reggel ismét jelentkezett előbb telefonon, majd személyesen. 

 – A házaspár nő tagja először elkezdte gyalázni a rendszert, mondván, az orvosok mind gyáva férgek, mert félnek a Covidtól, ráadásul azt hisszük, hogy nekünk mindent szabad, én pedig vele szemben megsértettem az orvosi eskümet. Megkértem, hogy a súlyos állítását támassza alá, mire közölte, hogy megtagadtam tőle az ellátást. Ezután hirtelen kitalálta, hogy nem is a vérnyomásával van baj, mert ő éppen köhög. Azt gondolta, hogy ettől megijedek a koronavírus miatt, de én nem szoktam megijedni. Megjegyeztem, hogy csak annyi megaláztatást kívánok neki az életben, amennyi engem szokott érni a rendelőben. Ezt a mondatot sértésnek vette és elkezdett ordítani, miközben a férje még csak csendben ült. Kértem, hogy fejezze be a hangoskodást, de a nő csak annál jobban ordibált. Amikor megindult felém, én is felálltam, majd a nő nekilökött a szekrénynek. Persze védekeztem, és a támadót ellöktem magamtól – mesélte a Borsnak Dr. Lestár.

A támadók betörték az üvegajtót Fotó: Knap Zoltán

A férfi ütötte, a nő hátulról rugdosta

Az orvos a Borsnak azt is elmondta: miután a feleség támadását elhárította, a férj is felállt, és azonnal elkezdte az orvos fejét ütésekkel sorozni.

Rájöttem, hogy egyedül vagyok kettővel szemben. Ilyen helyzetben az ember arra törekszik, hogy kikerüljön a csapdából. Az volt a benyomásom, hogy ha nem teszek semmit, az ember péppé fog verni. 

Dulakodás alakult ki, és visszaütöttem. A férfival szemtől szemben bokszoltam, a bútorok pedig átrendeződtek. A nő kihasználta, hogy a figyelmemet a férje lefoglalja, és elkezdett hátulról rugdosni. Áttörtem rajtuk, kiszaladtam a nyílt térbe, hogy legalább legyenek szemtanúk. Ők jöttek utánam, de én becsuktam az épület ajtaját. Próbálták kinyomni, de nem tudták, mert erősebb voltam a férfinél. Egyikük ekkor berúgta az üveget. Arrébb álltam, mire a férfi ismét követett, majd újra megsorozta a fejemet. Persze megint visszaadtam. Újabb szájkarate alakult ki, és közölték, hogy ők ketten vannak és majd hamis tanúzással rám verik az ügyet, és egyébként is szólnak a fiaiknak, akik majd agyonvernek engem – részletezte a történteket az orvos, aki azt is beismerte, hogy a következő percekben a férfit elgáncsolta. 

Dr. Lestár Ferencet a rendőrség tanúként hallgatta meg Fotó: Knap Zoltán

– Ráfogtam a férj fejét az ott parkoló autójukra, majd néhányszor hozzávertem. Egy kisebb földharc is kialakult, így a könyököm is megsérült és a ruhám is szennyeződött árulta el Dr. Lestár, és kifejtette: a történtek nem viselték meg lelkileg. 

A támadó húzta a rövidebbet

A rendőrségnek végül egy beteg szólt, aki éppen az ügyeleti telefonján kereste az orvost, aki közölte, hogy nem tud segíteni, hiszen éppen verik. A telefonáló eközben a támadók szidalmait is hallotta, így tudta, hogy a helyzet komoly. A támadók megvárták a rendőröket, mi több, maguk is hívogatták a 112-t. Mentőt is kértek a helyszínre. 

– A férj koponyasérülést szenvedett, ezért kórházba szállították. A konkrét diagnózist nem ismerem, de biztos vagyok benne, hogy csak zúzódásról van szó. Ellenem nem indult büntetőeljárás, tanúként hallgattak ki, de hétfőn meg kell jelennem az igazgatómnál. Benne van a pakliban, hogy kirúgnak zárta a történetet az orvos, aki azt is hozzátette: nem ez volt az első eset, hogy rátámadtak munka közben. 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek