Az 1600 fős Mátranovák egy magyar legenda helyszíne.
A nyolcvanas évek óta "látják" felbukkanni a Mátrában a fehér szőrű, hosszú végtagokat vonszoló, majomszerű lényt, legendája először helyi bányászok között terjedt el. A magyar jetinek is nevezett Fanyűvővel egy helyi férfi állítólag négyszer is találkozott, egyszer a kutyája támadt rá, vélték már helybéli, görnyedt hátú fafaragó mesternek is, de gyakran hallani éjszakai táborozók történeteit is, amikor a gyorsan felkapcsolt zseblámpa fénye elől iszkolt el az óriási, legalább kétméteres emberállat, ami a Fehérlófia című meséből kapta a nevét. A beszámolók többségében azonos a lény kinézete, valamint az, hogy az arca emberszerű, egyedül azt nem borítja szőr.
Ki kétkedéssel, ki félelemmel fogadja ezeket a történeteket, a Blikk mindenesetre most újabb észlelésről szerzett tudomást, miután egy fiatal tudós kereste fel a Blikk szerkesztőségét azzal, hogy nemrégiben találkoztak a furcsa lénnyel. Elmondása szerint térképész-geoinformatikus barátjával végeztek terepmunkát a Mátranovák melletti, Fehérszék nevű riolittufa képződménynél, azt vizsgálták, hogy az olvadó hó leve milyen módon erodálja a puha vulkanikus tufát. A helyszín dokumentálása közben megfagyott ereikben a vér.
Szokatlanul nagy csendben, beszélgetés nélkül dolgoztunk, talán azért, mert elég nyomasztó volt a hely. Folyamatosan olyan érzésünk volt, mintha figyelne minket valaki - kezdi a Blikknek horrorfilmek nyitányát idéző történetüket Karmos Balázs. Hideg, nyirkos idő volt, cipőjük átázott, nem volt túláradó jókedvük. Vagy egy háromnegyed órája lehettek a terepen, amikor "különös, bűzös szagot" kezdtek el érezni.
- Mint a mosatlan, pállott, zsíros haj, olyan volt, csak sokkal intenzívebb. Amikor már szinte elviselhetetlen volt a bűz, egyszer csak megláttunk valamit a szemünk sarkából, az egyik tufabucka tetején, egy koszosfehér foltot. Mint egy ülő, nagy kutya, olyan volt. Felkapta a fejét, valahogy furcsán, természetellenesen hátra hajtotta, cirregett egyet és felegyenesedett. Kaptuk a gépünket, hogy lefotózzuk a jelenést - mondja tovább Balázs, aki a készített fényképet el is küldte lapunknak. Az állat - vagy állatember? - azonban, mintha csak megérezte volna a hirtelen mozgást, Balázs elmondása szerint természetellenes gyorsasággal, mégis légies könnyedséggel, hatalmasakat lépve kezdett futni az erdő felé. Futás közben olyan hangokat adott ki, mint a szú a fában, "csak sokkal-sokkal hangosabban és hátborzongatóbban".
Mint a fiatalember mondja, viszonylag távol volt tőlük, nehéz volt kivenni a pontos alakját, ebben a fotó segített utólag. De az biztos, hogy nagyon hosszú végtagjai voltak.
- Többször is exponáltunk, de mivel erős zoomot kellet használni, nem volt könnyű elkapni, egy képen tudtuk megörökíteni. Ahogy eltűnt, a szag is csillapodott, de teljesen nem múlt el, egész hazaúton ott bujkált az orrunkban - emlékszik vissza a fiatal fotós, még hozzátéve, hogy hazafelé végig hallgattak, nem is mertek róla beszélni. Fogalmuk se volt ugyanis, mit láttak, csak azt tudták, hogy egy borzalmasan ijesztő élményen vannak túl.
-Azzal nyugtattuk magunkat, hogy csak egy furán járó, nagy, fehér kutya lehetett, de a gyors, cikázó mozgása és a rovarszerű lába nem hagyott nyugodni minket. Aztán én kerestem rá az interneten, hátha találok valamilyen információt, így jöttek szembe a korábbi észlelések a Fanyűvőről - mondja Balázs, aki azok alapján, most már egészen biztos benne, hogy azzal találkoztak.
