Aktuális

Bayer Zsolt: Váltsuk le Gyurcsányt!

Létrehozva: 2022.02.14.

Különös választás előtt állunk, aminek a tétje is hatalmas - írja jegyzetében a publicista.

Forrás: MTI

Ez többek között azért lesz nagyon izgalmas választás, mert minden fordítva történhet, mint ahogy választásokon történni szokott.

Mert ugye, választásokon általában vagy marad a kormány és maradnak a kormányzópártok a helyükön, vagy megy a kormány, és az addigi ellenzéki pártok kerülnek hatalomra, és ők adják az új kormányt. Vagyis kormányváltás következik be.

Eddig stimmel.

Most, április 3-án viszont a következő helyzet állhat elő: a kormány marad, viszont az ellenzék megy. Ellenzékváltás következhet be!

Erre pedig, lássuk be, hatalmas igény mutatkozik.

Ez onnan is tudható, hogy Márki-Zay, amikor megválasztották baloldali miniszterelnök-jelöltnek, maga jelentette be: „Ellenzéket is váltottunk!” Igaz, Márki-Zay ugyanakkor azt is bejelentette, hogy kétharmaddal fogja legyőzni Orbánt, aztán egy hónap múlva azt mondta, ő „soha nem mondta, hogy legyőzi Orbánt”. Bonyolult személyiség a Péter, de ez most másodlagos, másrészt ez legyen az ő problémájuk.

A lényeg az, hogy most lehetséges végre az ellenzékváltás.

És – mondom még egyszer! – ez volt Márki-Zay első gondolata is, amikor miniszterelnök-jelölt lett belőle.

Aztán persze beállt a jelenlegi ellenzék soraiba, belesimult a sívó lapályba, és megértette, amit Gyurcsány közölt vele: „Te vagy a kapitány.” (Régen ez úgy nézett ki, hogy a szultán selyemzsinórt küldött a szpáhinak vagy a defterdárnak – ami ugyanezt jelentette…)

Tehát: különös választás előtt állunk, aminek a tétje is hatalmas. Most nem egyszerűen arról van szó, amit Orbán Viktor egyszer így fogalmazott meg: „Ők soha nem tudják annyira tönkretenni a hazánkat, hogy mi ne építsük újjá.” Ez igaz. De most, ha visszajönnének, Gyurcsány jönne vissza, vele pedig az Európai Egyesült Államok – hiszen megmondta: ez a célja, a céljuk, abban hisznek. Magyarország és a magyar nemzet nevű emberi közösség „meghaladásában”.

Ha nem akarjuk, hogy Gyurcsányék vezetésével egy nemzetközi brigád és idegen titkosszolgálatok döntsenek Magyarország létéről (nemlétéről), akkor nem csupán elkötelezettnek kell lennünk, nem csupán erősnek, nem csupán az nem lehet alku tárgya, hogy mindannyian elmegyünk szavazni – de ravasznak is kell lennünk.

Éppen ezért, ha nem akarjuk, hogy Gyurcsányék az elkerülhetetlennél nagyobb teret és lehetőséget kapjanak a következő Országgyűlésben, akkor segítsük elő, hogy mindenki elindulhasson az április 3-i választáson. Segítsük elő az ellenzékváltást!

Ehhez pedig az kell, hogy a mi politikai táborunk a baloldali összefogás jelöltjein kívül mindenki kopogtatócédula-gyűjtését támogassa.

Most szombattól egy kormánypárti, vagyis az eljövendő, normális Magyarország pártján álló választópolgár mindenekelőtt aláírja a Fidesz–KDNP jelöltjeinek kopogtatócéduláját. Ezt követően pedig aláírásával támogassa a Magyar Kétfarkú Kutya Párt, a Mi Hazánk Mozgalom, a Munkáspárt–Iszomm pártszövetség, a Gattyán György-féle politikai alakulat jelöltjeinek indulását is.

Ez teljesen törvényes, legitim megoldás. Csak arra figyeljünk, hogy ne tévesszenek meg bennünket a baloldali összefogás aláírásgyűjtői, szigorúan ellenőrizzük, kinek is gyűjtik a kopogtatócédulát valójában. Lehessen ott a rajtnál mindenki, induljon el mindenki, aki akar. Ebben segítsük a felsorolt pártok jelöltjeit a saját jelöltünkön kívül.

Ugyanis – talán már mondtam – a tét hatalmas. Hiszen most ellenzéket válthatunk. Nem mellesleg: a tét a hazánk.

(via)

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek