Tragédia

Ezek voltak az ismert mérnök utolsó szavai, mielőtt holtan találták kislányával és feleségével

Létrehozva: 2022.02.19.

Kirándulás közben vesztette életét a három tagú család

Ezek voltak az ismert mérnök utolsó szavai, mielőtt holtan találták kislányával és feleségével

Segítségért próbált könyörögni utolsó üzenetében az az édesapa, aki feleségével és kislányukkal együtt meghalt egy kiránduláson. A 45 éves mérnököt és családját két nappal az eltűnésük után találták meg holtan.

Jonathan Gerrish jól menő szoftvermérnökként dolgozott Amerikában. Feleségével, a 31 éves Ellen Chunggal boldogságban nevelték egyéves lányukat, Mijut. Rengeteg időt töltöttek együtt, rendszeresen jártak kirándulni, ám tavaly nyáron, amikor a kaliforniai hegyekbe mentek, már sosem tértek haza.

A család egy ösvényen túrázott a perzselő hőségben a Sierra Nemzeti Erdőben, ám miután nem értek haza, a rokonok bejelentést tettek a rendőrségen, augusztus 17-án pedig holtan találtak rájuk.

A nyomozás azóta is tart, most a rendőrség egy utolsó SMS-t talált a férfi telefonján, amelyet még augusztus 15-én, a tragédia napján írt, de elküldeni már nem tudta azt a térerő hiány miatt. Ezek voltak az édesapa utolsó szavai:

Segíts nekünk! Nincs víz nálunk, és a gyerek teljesen felforrósodott.

Majd a szöveges üzenet folytatásában leírta a pontos helyüket is. Az azonban nem derült ki, Jonathan kivel próbált meg kapcsolatba lépni.

A nyomozás a héten azt is felfedte, hogy nem ez az üzenet volt a férfi egyetlen próbálkozása, hogy segítséget hívjon. Öt különböző embert is próbált felhívni, sikertelenül.

(via)

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek