Így zajlott a Vas megyei böllérverseny!

Nagyapám még nevelt a háznál sertéseket, legalább ötöt-hatot, kettő-kettőt levágtunk a családnak és a barátoknak, a többit eladta, abból vette a következő malacokat. Sajnos ma már faluhelyen is alig tartanak jószágot, így a disznóvágásból már inkább látványosság lett.

A családi vágásokon engem csak a disznó balhátsó lábához engedtek a fogáskor, mondván csak az való nekem, mert a mellsőkkel csak táncolnék a jószágal. Volt benne igazság, de azért arra mindig nagyon ügyeltem, hogy legyen rajtam sapka.

A régi emlékek ellenére is nagyon vártam a győrvári fesztivált, ahol a böllérek mellett a pálinkaházak is megmérették magukat, több mint 200 párlattal és pálinkával benevezve a versenyre.

Hajnali hat, kezdés. A kispoharak szépen sorban kirakva a tálaló tálcára, malackák már érzik a vesztüket. Sivítva várják, hogy melyik csapathoz kerülnek. Még egy kis huzavona és kezdetét veszi a verseny, a tíztagú zsűri mindent lát és mindent pontoz, értékel. A megfogástól a pörzsölésen át a bontásig. Nagyon kell sietnük, mert a versenyzők igen gyorsak. Mire én is körbejárok, addigra már a segédek viszik is a csapatok sátrához a ládákat a szakszerűen bontott, darabolt disznó alkatrészekkel.

A csapatoknak először böllérmájat, utána egy szépen bontott csontnélküli kart kellett bevinni a zsűri sátrába, délben levest, utána pedig toroskáposztát. Szegény zsűritagok, mennyi Bilagitot szedtek be a nap végére?

Nem csak a ők lett jól lakatva, hanem a kilátogatok népes tábora is, kicsiktől a nagyokig. Minden standon jó szívvel kínálták a településre, tájegységre jellemző étkeket, a pogácsától kezdve a kolbászokon át a böllérmájig. És persze az elmaradhatatlan pálinkák. Ha, valaki ennek ellenére szomjas és éhes maradt, akkor minden bizonnyal vegetáriánus volt.

Egy fantasztikus nap volt, jövőre ismét.