Munkahely

Szijjártó Péter: Ötvenmilliárd forintos beruházással 720 új munkahely jön létre Újhartyánban

Címkék
friss

MTI

Létrehozva: 2022.02.15.

A lökhárítók gyártásával foglalkozó REHAU-Automotive Kft. ötvenmilliárd forintos beruházásával 720 új munkahely jön létre Újhartyánban - jelentette be kedden Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

A tárcavezető a Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a német vállalat üzemavató ünnepségén hangsúlyozta, hogy a beruházásért hatalmas nemzetközi verseny folyt, ugyanis a cégcsoport a világ több mint 60 országában mintegy 190 helyszínen van jelen.

Szijjártó Péter kiemelte, hogy a projekt keretében az újhartyáni mellett a vállalat győri telephelyén is új üzemhelység épült. 

A fejlesztést az állam hétmilliárd forinttal támogatta, annak nyomán a vállalatcsoport legnagyobb és legmodernebb gyára létesült Újhartyánban, ezzel 720 új munkahelyet teremtve a térségben.

Beszédében a miniszter aláhúzta, hogy ezzel a beruházással még tovább nő a Magyarországon 160 ezer embernek munkát adó járműipar teljesítménye, amelynek termelési értéke tavaly 9400 milliárd forint körül volt. Elmondta továbbá, hogy hazánk mára feljött a világ húsz legnagyobb autóipari exportőre közé, s csak a lökhárítók kivitele háromszorosára nőtt az elmúlt években.

Az elmúlt két évben a koronavírus-járvány nyomán egészségügyi és gazdasági válság alakult ki, amely még a leggazdagabb országokat is legalább részben térdre kényszerítette - emlékeztetett a miniszter.

Ezt követően kiemelte: a magyar válságkezelési modell sikeres volt, miután a gyors oltási kampány nyomán az európai átlagnál mintegy két hónappal korábban sikerült újranyitni az országot. "A járvány ellen oltásokkal, a gazdasági válság ellen pedig beruházásokkal küzdöttünk" - mondta.

Mint közölte, így a gazdaság teljesítménye már tavaly nyárra elérte a krízis előtti szintet, sőt tripla rekord született, 2021-ben csúcsot döntött a beruházások, a foglalkoztatottság és az exportteljesítmény is. Ebben pedig szerinte hatalmas szerepe volt a német autóipar és a magyar gazdaság együttműködésének.

Szijjártó Péter végezetül arról is beszámolt, hogy Magyarországon a legnagyobb beruházói közösséget a német vállalatok alkotják, amelyek mintegy 300 ezer embert foglalkoztatnak. A két ország közötti kereskedelmi forgalom tavaly 11 százalékkal nőtt, végső értéke minden bizonnyal meg fogja haladni a 60 milliárd eurót, ami pedig szintén rekordot jelent - mutatott rá.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek