Aktuális

Orbán Viktor már 24 órája a határon

Létrehozva: 2022.03.17.

A miniszterelnök három napra a magyar-ukrán határra költözött, ahol személyesen követi az eseményeket és szervezi a védekezést.

Orbán Viktor szerda délután érkezett a debreceni laktanyába, ahol három napig dolgoznak a védekezésen és megszervezik a bajbajutottak ellátását. A miniszterelnök Facebook-videójában elmondta, a jelentések szerint már 429 ezer menekült érkezett Magyarországra, a háború pedig nem csitul, sőt, terjed. Ha a háború kiterjed, fennáll annak a veszélye, hogy a jövő héten még többen érkeznek majd Magyarországra.

"Azért jönnek ilyen sokan, mert már nemcsak a háború elől, hanem a háborúból is menekülnek. Büszkék vagyunk arra, hogy Magyarország eddig minden menekültet el tudott látni. A következő három napban megszervezzük a jövő hét védekezését azért, hogy továbbra is képesek legyünk minden bajbajutottnak segítséget nyújtani" - fogalmazott a kormányfő.

Orbán Viktor késő este ellátogatott a határra is, a csengersimai határátkelőről is bejelentkezett. Ehhez a határátkelőhöz azok az Ukrajnából menekültek érkeznek, akik Románián keresztül közelítik meg Magyarországot. Több ezren jönnek naponta autókkal, az áthaladás folyamatos. A Magyar Vöröskereszt a gyerekeseknek nyújt segítséget. A nagyobb számú menekültek várható érkezése miatt a csengersimai átkelőpontot is megerősítik.

A miniszterelnök ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást adott át Csengersimán egy Ukrajnából menekült családnak. A kétgyermekes család Olaszországba szeretne tovább utazni. 

Orbán Viktor beszélt a határon szolgálatot teljesítő rendőrökkel, a segélyszervezet munkatársaival is. Tapasztalata szerint minden rendezetten és gördülékenyen zajlik a határon.

Orbán Viktor miniszterelnök és Pintér Sándor belügyminiszter csütörtökön Nyíregyházán tartott ellenőrzést abban a rendészeti központban, ahol a katasztrófavédelem és más állami szervek a nap 24 órájában koordinálják a menekültekkel kapcsolatos feladatokat. A központban nyomon követik, hová mennyi menekült érkezik pontosan, buszokat szerveznek és gondoskodnak arról, hogy mindenkinek jusson ellátás és szállás.

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek