Háború

Varga Judit: rendkívüli helyzetben rendkívüli intézkedésekre van szükség

Létrehozva: 2022.03.22.

Az uniós szolidaritás jegyében Magyarország a Helyreállítási és Rezilienciaépítési Eszközben biztosított hitelkeret lehívását kéri az Európai Bizottságtól - jelentette ki az igazságügyi miniszter Brüsszelben, az uniós tagországok általános uniós ügyekkel foglalkozó minisztereinek ülését követően kedden.

Varga Judit: rendkívüli helyzetben rendkívüli intézkedésekre van szükség

Varga Judit magyar újságíróknak nyilatkozva emlékeztetett arra, hogy Orbán Viktor miniszterelnök kedden levélben tájékoztatta Ursula von der Leyent, az Európai Bizottság elnökét a magyar kormány döntéséről, mely szerint Magyarország kéri az Európai Bizottságtól a Helyreállítási és Rezilienciaépítési Eszközben biztosított hitelkeret lehívását.

Az igazságügyi miniszter azt mondta: az ukrajnai háború elől menekültek, a konfliktus, valamint a szankciók gazdasági hatásai súlyos terhet rónak Magyaroroszágra. 

Kijelentette: nem engedhető meg, hogy a háborúnak a frontországokra gyakorolt hatásait ne vegye figyelembe az Európai Bizottság. Ezért az uniós alap forrásainak lehívását lehetővé tevő magyar program minél előbbi elfogadására van szükség - emelte ki Varga Judit.

Szükség van továbbá az alap felhasználásának rugalmasságára is, ugyanis az uniós pénznek lehetővé kell tennie a menekültek befogadására történő felhasználását is - tette hozzá Varga Judit.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek