Baleset

Anya és babája szenvedett horrorbalesetet: a nőt sokkolta kisfiának látványa

Bors

Létrehozva: 2022.05.05.

Anyát és fiát egyszerre szállították a kórházba, életveszélybe kerültek.

Forrás: Twitter

Súlyos balesetet szenvedett egy 10 hónapos kisfiú és édesanyja. Zoe gyermekének életét az mentette meg, hogy a nő megfelelően helyezte be a babahordozót az autó hátsó ülésére.

„Betettem Jaxet az ülésébe, megcsináltam a pántok szorítópróbáját, majd elindultam a szüleim háza felé, ahogy már annyiszor tettem a múltban. Bár ezúttal nem jutottunk el oda. Ehelyett a következő dolog, amire emlékszem, hogy betettek egy mentőautóba, és közölték velem, hogy balesetet szenvedtem” – kezdte összetörten Zoe a The Sunnak.

A 23 éves nő kocsijának frontálisan nekicsapódott egy szembejövő autó. Átsodródott egy másik sávba, ahol egy másik, nagy sebességgel érkező autónak ütközött.

Az édesanyát kulcscsonttöréssel és kisebb agyrázkódással szállították kórházba, míg fiát gyerekkórházba vitték. Zoénak – miután kiengedték a kórházból – az első útja a fiához vezetett, de sokkolta a látvány, ami fogadta.

„Semmi sem tudott volna felkészíteni arra, hogy a kisfiamat abban a hatalmas ágyban lássam, annyi csővel és vezetékkel a testében. A feje és a szemei feldagadtak, és mindene be volt kötve. Ijesztő volt. Nagyon ijesztő” – tette hozzá az édesanya.

Négy műtét, négy hét kemény kórházi kezelés, és sok-sok könny után végül Zoe hazavihette a kisbabáját. Jaxon szerencsére nem szenvedett maradandó károsodást.

Az orvosok a baleset után azt mondták, a kis Jax nem élte volna túl, ha a hordozója menetiránnyal szemben lett volna rögzítve. Ugyanis ha a gyerekek menetiránnyal szemben ülnek, egy esetleges ütközés során a fejük előrecsapódik, és szó szerint kitörik a nyakukat.
 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek