"Ez nem a valóság" - hajtogatta az édesanya a sötét szobában, miután meghalt a kisfia
A család élete egy pillanat alatt összetört.
"Ez nem a valóság" - csak ezt tudta hajtogatni az édesanya, akinek fia aznap váratlanul meghalt. Férjével a sötét szobában ültek és nem tudtak megmozdulni sem a döbbenettől. Ethan mindössze 18 éves volt...
"A férjem végtelen számú teát főzött, igyekezett megnyugtatni, de lehetetlen volt. Nem lehet vigaszt találni, amikor meghal a gyereked. Mindketten életünk legrosszabb napját éltük át" - emlékezett vissza a szörnyű napra az édesanya, Geraldine Renton. "Emlékszem, bámultam a hátsó kertünket, és néztem az éjszakai eget. A véget nem érő, sötét égbolt hatalmassága bánatom tükörképe volt. Életemben először szerettem volna ott fent lenni, fent valahol az égen. Bárhol is volt a fiam, én is ott akartam lenni."
Az édesanya elmesélte, hiába feküdtek le a férjével aludni, egyikük szemére sem jött álom. A csend fülsiketítő volt. Akkor volt náluk utoljára ilyen némaság, amikor 10 évvel korábban Ethant diagnosztizálták. A fiú Hunter-szindrómában szenvedett. A Hunter-szindróma egy ritka és lefolyásában egyre súlyosabbá váló genetikai rendellenesség, amelynek jellemzője, hogy az emberi szervezetben az egyes, sejtek által termelt anyagok lebontása és újrahasznosítása nem következik be. Az orvosok nem sok időt jósoltak Ethannek.
"Azt hittem, az volt életünk legnehezebb, legszívszorítóbb napja, de most már látom, mekkorát tévedtem. Még ma is küzdök azzal, hogy soha többé nem ölelhetem meg, csókolhatom, játszhatom Ethannel. Nem tudom elfogadni, hogy a kisfiam nincs itt velünk. A világot odaadnám, hogy újra itt legyen."
Az édesanya elmesélte, hogy a fia diagnózisa után gyásztanácsadóhoz kellett járniuk, aki felkészítette a családot arra, hogy Ethan előbb vagy utóbb meghal. Amikor azonban bekövetkezett, nem tudtak hasznosítani semmit a terápiából, ugyanúgy összetört a család. Ethan vicces, beszédes fiú volt, aki imádta a sportokat, ám az állapota romlásával elveszítette még a járás képességét is.
"Ethan mindig velünk együtt mosolygott és nevetett. Megadta nekünk azt az erőt, amelyre szükségünk volt ahhoz, hogy nézzük, ahogy ez a betegség apránként elveszi tőlünk. De semmi sem készít fel egy gyerek elvesztésére. Miután elvesztettük, ültem ezzel a nyers végtelen bánattal a bensőmben és nem volt hova bújnom. Nem volt más választásom, hagytam, hogy átjárjon a fájdalom. Semmiféle előkészület nem tudta volna enyhíteni ezt a fájdalmat."
"20 hónapja, hogy utoljára fogtam a gyönyörű fiamat, Ethant. Nem tudom, hogy telt el ez az idő. Ethan talán elment, de soha nem felejtjük el. Ethan örökké bennünk fog élni."
