Támadás

Videón a dühöngő sofőrök, akik egymás kislányát lőtték le az út szélén

Létrehozva: 2022.10.14.

Nem csak az indulatok szabadultak el egy közlekedési nézeteltérés közben, de két kisgyermek kórházba is került. Az apákat annyira fűtötte a düh, hogy az sem érdekelte őket, ha a gyermekük meghal.

Tüzet nyitott egymásra két autó sofőrje a minap, miután egymás elé bevágva kölcsönösen büntetőfékeztek a másik autója előtt. Egyik férfi sem egyedül utazott: egyikőjük mellett ott ült többek közt a felesége és a lánya, másikójuk kocsijában öten utaztak, többek közt az anyja és a lánya. A lövöldözés után videóra vették a két férfit, akik még a zsaruk kiérkezése után sem nyugodtak le. Az eset  floridai Jacksonville-ben történt.

William Hale és Frank Allison
William Hale és Frank Allison a sztrádán estek egymásnak

Az első lövést a 43 éves Frank Allison adta le. Azt hitte, csak a másik kocsi kerekét lövi ki, valójában azonban a 35 éves William Hale ötéves kislányának lábát találta el. Ezt követően Hale sorozta meg golyókkal a másik járművet, hátba lőve Allison tinilányát. Később mindkét gyermeket kórházba szállították, úgy tudni, túlélték a sérüléseiket, ám az esetet vizsgáló rendőrség szóvivője kiemelte: könnyen meg is halhattak volna, csak a szerencsén múlt, hogy nem történt tragédia.

A rendőrségi szóvivő azt is kiemelte: egy fegyveres sofőrnél csak egy dolog rosszabb, két fegyveres sofőr.

(Via)

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek