Vírus

Robban a járványhullám – A szomszédban már iskolákat zárnak be

Létrehozva: 2022.12.14.

Szlovákiában már több száz iskolát és óvodát kellett bezárni a tömeges megbetegedések miatt, de van már olyan budapesti óvodai csoport, ahol a gyermekek háromnegyede kidőlt, mindegyiküknél légúti betegség tüneteit észlelték, ami lehet koronavírus, RSV és influenza is.

Folyamatosan növekszik a légúti megbetegedések száma hazánkban, aminek most szezonja van, de járványról még nem beszélnek a szakemberek. A Bors úgy tudja, hogy 

egy budai óvoda egyik csoportjában a 19 gyermekből 13-án megbetegedtek, mindegyiküknél, köhögés, láz és torokfájásos tünetek jelentkeztek. 

Ez még csak a kezdet

A Bors által megkérdezett szakértő szerint a következő hetekben ugrásszerűen megnövekedhet az influenzás- és a koronavírus-, valamint az RSV-s eseteket száma is. Dr. Bense Tamás kollégánknak azt mondta, hogy az RSV vírus elsősorban az öt év alatti gyerekeket érinti, és leginkább a két év alattiaknál veszélyes. Arról is beszélt a háziorvos, hogy ez a fajta megbetegedés, főleg köhögéssel, lázzal indul, és elsősorban a csecsemők, koraszülöttek körében veszélyes. 

A gyermekorvos szerint a koronavírus Magyarországon jelenleg stagnál, egyik héten emelkedik, a másik héten csökken. December végén, január elején viszont nagy a valószínűsége annak, hogy ismét berobbanhat a járvány.

 A szakember szerint azoknál, akik nincsenek beoltva, akár tridémia is kialakulhat, azaz mindhárom betegség egyszerre lehet jelen a fertőzött személynél.

A Népegészségügyi Központ közlése szerint 2022 októberéig nyolc gyermeknél állapították meg az RSV-fertőzést. A Semmelweis Egyetem I. Sz. Gyermekgyógyászati Klinikáján eddig egy RSV-fertőzött kisgyermeket került lélegeztető gépre, ám végül sikeresen felépült a megbetegedésből. 

orvos, betegség, beteg, gyerek, kisgyerek, kórház, megbetegedés
December végére berobbanhat a járvány  Fotó: Shutterstock

A szomszédban már baj van

A beteg gyermekek számának növekedése már Szlovákiában is kézzel fogható, ahol csaknem 300 oktatási intézményben szünetelt az oktatás az influenzás megbetegedések miatt. Északi szomszédunkban 140 óvodát kellett bezárni, 152 általános iskolában és 7 középiskolában pedig szünetelt a tanítás. Aggodalomra ad okot, hogy a múlt héten Szlovákiában közel negyven százalékkal megnövekedett a légúti megbetegedések száma. A legtöbb megbetegedést a trencséni, a legkevesebbet a Kassai kerületben regisztrálták. Ján Mikas tiszti főorvos szerint a karácsonyi szünetig feltehetően tovább emelkedik majd az influenzások száma, ám az ünnepek alatt mérséklődhet az esetek száma. 

Nem árt figyelni

Az Egyesült Királyságban szeptember óta tizenhárom 15 év alatti fiatal halt meg A csoportú streptococcus baktérium által okozott invazív betegségben. Az Egyesült Királyság Egészségügyi Biztonsági Ügynökségének (UKHSA) adatai szerint Angliában 13, míg Walesben, és Írországban is egy-egy volt az elhunyt fiatalok száma.

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek