Egy kárpátaljai kislány szívszorító válasza: Mit ünneplünk karácsonykor? Hogy ne legyen háború - videó
Bujkált a fegyveres szolgálat elől, majd miután megtalálták, az ukrán katonák halálra verték. A 68 éves Zoltánt szerdán temették Kárpátalján, majd a rokonsága egy része Magyarországra menekült.
Ezrével érkeznek naponta a háború elől menekülők Ukrajnából Magyarországra. Budapesten a BOK-csarnokban kialakított központban fogadják őket, ahol jogi segítséget, meleg ételt, esetleg szállást is kapnak. Magyar és ukrán nemzetiségűek egyaránt szép számmal jönnek. A Bors egy kárpátaljai családfővel beszélgetett, aki túlzás nélkül annak köszönheti életét, hogy négy gyermek édesapja és 26 éve házas.
Sok barátomat egyszerűen befogták az utcán a katonák, és közölték velük: akárhova is igyekeztek, velük kell menniük a kiképzésre, aztán a frontra.
Mindegy, hogy a piacra tartottak vagy haza. Aki igazolni tudja, hogy sok gyermeke van, és nős, azt egyelőre békén hagyják. Én is így úsztam meg a háborút – mondta a Borsnak Róbert, majd élete nagy tragédiájáról kezdett beszélni.
– Mi már külföldön tartózkodtunk, de meghalt a nagybátyám, Zoltán, ezért hazautaztunk a temetésére. 68 évesen még hadkötelesnek számított, de neki semmi kedve nem volt fegyvert fogni. Nagycsaládos volt, de már felnőtt gyermekekkel, így kénytelen volt bujkálni – kezdte a férfi könnyes tekintettel.
Egy idő után valahogy mégis megtalálták az ukrán katonák, akik árulónak, dezertőrnek tekintették, és olyan alaposan elverték, hogy belehalt a sérüléseibe.
Igaz, hogy beteges volt, problémák voltak a szívével, de még sokáig élhetett volna. Most lent fekszik egy koporsóban a temetőben. Ez nem igazság. Zoli egy nagyon kedves ember volt – fakadt ki Róbert, aki a szeretett rokon búcsúztatása után a feleségével és a gyermekeivel ismét útnak indult.
A családnak régen jó élete volt. Akkor is, amikor hajdan Kárpátalján éltek, aztán akkor is, amikor Salgótarjánba költöztek.
– Volt munkánk és megélhetésünk. A feleségem egy konyhán mosogatott, én az utcát takarítottam. Volt, aki foglalkozott a gyerekekkel, szeretettel tanították őket. Zoltán halálhírére haza kellett mennünk, mert nálunk úgy szokás, hogy a szeretteink temetésén részt veszünk.
Kárpátalján azzal szembesültem, hogy sokkal rosszabb a helyzet, mint a háború kezdetekor. Úgy is mondhatnám, hogy Ukrajnában nincs élet
– csuklott el a férfi hangja. A BOK-csarnok csütörtökön még fedelet biztosított a családjának, de tudták, hogy tovább kell menniük. Tervezni azonban nem tudtak.
– Az lesz velünk, amit az Isten elrendel. Németországban vannak ismerőseink, most oda szeretnénk kijutni. Bármilyen munkát elvállalunk. Hogy meddig leszünk kint, azt nem tudjuk. Ahogy azt sem, hogy meddig tartanak a borzalmak Ukrajnában. Ha a felek békét akarnának, már béke lenne – mondta Róbert lehajtott fejjel.
– Ha a harcok befejeződnek, még rengeteg időre lesz szükség, hogy az ország gazdasága helyreálljon. Jólétre Ukrajnában mostanában nincs esély – szögezte le a családapa, majd elmondta, mit jelent számára a karácsony ebben a helyzetben.
– Most itt vagyunk Magyarországon. A csarnokban van villanyáram, a gyerekek pedig a segélyszervezetektől kaptak ajándékot. Mi semmit sem tudunk venni nekik, pedig ilyen korán sosem fordult elő. Az otthon, Kárpátalján maradt ismerőseimnek és rokonaimnak még rosszabb a helyzetük. Csodaszámra megy, ha egy nap egy-két órán keresztül van villany. Ennyi idő alatt legalább a mobilokat fel lehet tölteni, aztán elemlámpának lehet azokat használni – magyarázta a családfő, miközben az egyik kislánya a csarnok egy kordonokkal elkerített részén önfeledten játszott egy miniatűr zongorával. Az apa engedélyével vele is beszélgettünk.
– Mi a kedvenc játékod?
– A Barbie! Kettő is van nekem!
– Milyen ünnep közeleg?
– A karácsony!
– Mit ünneplünk karácsonykor?
Hogy a háború ne legyen!
Íme megrázó videónk a beszélegetésről:
