Fidelitas

Nyitrai Zsolt: A Fidelitasnak nagy szerepe volt a jobboldal választási győzelmében

Létrehozva: 2022.12.03.

A Fidelitas tisztújító kongresszusán felszólaltak a kormány tagjai, a Fidelitas társszervezetének a képviselői és meghívott vendégek is.

Egészen jól nézünk ki, sőt, ha az elmúlt 26 évünkre gondolunk, akkor bátran mondhatjuk: talán még soha nem néztünk ki olyan jól, mint éppen ma

– mondta Illés Boglárka, a Fidelitas elnöke a szervezet szombati tisztújító kongresszusán, hozzátéve: olyan alapokat kellett az elődeiknek letenniük, amelyekre nem csupán falakat, hanem templomokat is felépíthetnek.

Fotó: MTI

Az elődeink vezetésével bebizonyítottuk, hogy a közösség képes megújulni – hangsúlyozta. Szerinte addig, amíg lesznek olyan fiatalok, akik nem a nihilben, hanem a nemzeti büszkeségben hisznek, addig lesz Fidelitas is. Illés Boglárka biztos benne, hogy erről a következő elnökség gondoskodni fog. Kiemelte: fontos, hogy az értékeinket megőrizzük, itthon és külföldön egyaránt.

A feladatunk nem lehet más, mint a békéhez vezető út megtalálása és a határainkon túli magyarok segítése. Egyetlen magyarlakta területet sem hagyhatunk magára 

– fogalmazott az elnök.

A miniszterelnök főtanácsadója, Nyitrai Zsolt jelezte beszédében: megtisztelő számára a felkérés, hogy köszöntőt mondhat a kongresszuson. – Amit a közéletről tudok, azt nagyrészt a Fidelitasban tanultam meg. Sokszor azt mondják, hogy a fiatalokat nem érdekli a közélet, ám körbenézve a teremben ez a jobboldalon nem így van – állapította meg. Kiemelte, hogy a jobboldal választási győzelmében is nagy szerepe volt a szervezetnek.

Fotó: MTI

Mára nincs polgári kormányzás fidelitasos szereplők nélkül. Mára a Fidelitas egy olyan közösséggé nőtte ki magát, ami megkerülhetetlen a magyar közéletben. Büszke lehet mindenki, aki ennek a sikernek a részese volt 

– mondta Nyitrai Zsolt. Hozzátette, a jövőben is nagy feladat vár a Fidelitasra: meg kell szólítani a fiatalokat. A miniszterelnök főtanácsadója ezután párhuzamot vont a jobboldal és a baloldal között, és megállapította: a fiatalok akkor járnak jól, ha polgári kormánya van Magyarországnak. Végül a főtanácsadó megköszönte a Fidelitas leköszönő elnökségének az eddigi munkáját.

A politikának feladata, hogy teret adjon azoknak, akik tenni akarnak a hazájukért – hangoztatta videóüzenetében Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő.

Szeretném megköszönni az elnökség munkáját, hogy megerősítette a Fidelitas közösségét – mondta Böröcz László miniszteri biztos, a Fidelitas korábbi elnöke. Emlékeztetett: egyetlen ifjúsági szervezet sem létezik már, ami a rendszerváltás idején jött létre. 

A Fidelitas feladata, hogy közösségbe tömörítse azokat a fiatalokat, akik tenni akarnak a hazáért

– részletezte. Jelezte: az állandóság és a változás tekintetében különbség van a nyugat-, valamint a közép-európai jobboldali pártok között.

Nagyon észnél kell lenni, mert ahogy emelkedik az életszínvonal, úgy veszíthetjük el az állandósághoz kötődő tartópilléreinket. Ahhoz, hogy tudjunk alkalmazkodni a XXI. század kihívásaihoz, ragaszkodnunk kell a gyökereinkhez. Ha a jövőben sikeresek akarunk lenni, érdemes racionálisan gondolkodni és az értékeinkhez ragaszkodni, a változást pedig ebből kell levezetni – szögezte le.

Ágh Péter – aki korábban szintén a Fidelitas elnöke volt – videóüzenetében megköszönte a szervezet helytállását és Illés Boglárka elnöki munkáját.

Ezután a Terror Háza múzeum főigazgatója, Schmidt Mária a kongresszuson elmondott beszédében kiemelte: a második világháborútól egészen 1990-ig sikerült Nyugat-Európát amerikanizálni, majd a rendszerváltás után ugyanez a folyamat megkezdődött az addigi szovjet befolyás alatt álló Kelet-Európában is.

Fotó: MTI

A 2008-as pénzügyi válság bukásra ítélte az amerikai, neoliberális elképzelést – húzta alá. A főigazgató az orosz–ukrán háborúról szólva kiemelte: az USA amerikanizálni akarja Oroszországot, továbbá cél, hogy Európa gazdasági erejét megroppantsák. Hozzátette: Amerika elvárja Európától, hogy Amerika érdekeit képviselje. 

A Fidelitasnak is feladata, hogy új elit kerüljön Európa élére 

– mondta. Schmidt Mária hangsúlyozta: nagy a felelősség, de van lehetőség is.

Koncz Zsófia, az újonnan létrejött energiaügyi tárca miniszterhelyettese elmondta: a magyar közéletben az állandósághoz hozzátartozik a Fidelitas. – Ez egy olyan közösség, amihez jó tartozni – emelte ki, továbbá leszögezte: a Fidelitas képes arra, hogy megszólítsa azokat is, akik nem érdeklődnek a közélet iránt.

(Magyar Nemzet)

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek