Hatalmas veszteségei lehetnek a kárpátaljai dandárnak
A munkácsi 128. hegyivadászdandárban szolgálhat a legtöbb kárpátaljai magyar, és éppen ez az az alakulat, amelyet a legvéresebb ütközetekben vetnek be. Pontos veszteségeik nem ismertek, de a „szoledari húsdarálóban” valószínűleg rengetegen elestek. A frontról hazatérő katonák is valóságos földi pokolról számoltak be. Az információik szerint a kárpátaljai halottasházak is megteltek, már szándékosan lassítják az áldozatok kiadását - írja a Magyar Nemzet.
Újabb katonát veszített a kárpátaljai 128. dandár. Fejer Iván a háború első napjától kezdve teljesített szolgálatot, az 1981-es születésű, árdánházai katona január 18-án halt meg a Bahmutnál szerzett súlyos sérüléseiben. A fronton vesztette életét Ivan Hluhanics őrmester, a 128-as dandár páncéltörő rakétaegységének parancsnoka. A 48 éves, mércsei katona január 14-én hunyt el harci feladat teljesítése közben – csak két gyászhír tegnapról a kárpátaljai sajtóból, miközben szinte nem telik el úgy nap, hogy ne számoljanak be újabb háborús áldozatokról.
Ráadásul könnyen lehet, hogy ez csak a jéghegy csúcsa.
A Magyar Nemzet információi szerint az egyik Munkács közeli halottasház már megtelt a keleti fronton elesett katonák holttestével, az azonosítást és kiadásukat azonban szándékosan lassítják.
A források szerint már korábban is bevett gyakorlat volt, hogy egy nap csak öt-hat halálesetet jelentettek be, miközben az áldozatok száma ennél sokkal magasabb volt. Emögött minden bizonnyal az a megfontolás áll, hogy ne sokkolják a társadalmat, illetve kedvezőbb színben tüntessék fel a hadi helyzetet. Emlékezetes, hogy amikor tavaly szeptemberben egyszerre hét katona halálát jelentették be, gyásznapot rendeltek el.
Fotó: MTI/AP/Efrem Lukackij
Ukrajnában a háborús veszteségek szigorú államtitoknak számítanak, amiről hivatalos információt csak ritkán hoznak nyilvánosságra. Aki a szabályt bármilyen módon – akár egy közösségi médiás bejegyzéssel vagy hozzászólással – megszegi, börtönbüntetésre számíthat. Ha mégis elhangzik valamilyen statisztika, az nehezen komolyan vehető: decemberben például ukrán részről 10–12 ezer halottat ismertek el, miközben orosz részről 100–120 ezres veszteségről beszéltek. Habár a hadtudomány is úgy tartja, hogy a támadó mindig súlyosabb árat fizet, a tízszeres arány biztosan hiteltelen.
Mértéktartó nyugati becslések és nyugati politikusok „elszólásai” szerint a halottak és sebesültek száma – egyébként mindkét oldalon – már meghaladta a százezret.
Orosz és ukrán részről is rendre felmerült a mozgósítás kiterjesztésének lehetősége.
Hivatalos adat híján természetesen régiókra vagy nemzetiségekre vonatkozóan sincsenek statisztikák. Így arról sem lehet tudni, hogy eddig hány kárpátaljai, azon belül is hány magyar áldozta életét. Viktor Mikita kárpátaljai katonai kormányzó már nyáron „több száz” térségbeli hősi halottról beszélt. Nagyvonalú számítási módszer, de ahogy már fentebb is írtuk, nem telik el nap, hogy a kárpátaljai sajtó ne adjon hírt néhány halálesetről (és ezek csak az ismert adatok), ez alapján az elesettek száma a háború első évéhez közeledve már az ezret is bőven meghaladta. A sorozás alól pedig nem kivételek a helyi magyarok sem, akiknek aránya a háború előtt 10-15 százalékos volt a térségben. A Kárpáti Igaz Szó című lap januári cikke szerint Kuti László ungvári konzul
tizenkét magyar vagy magyar kötődésű katona elestét említette (a magyar Külügyminisztérium minden magyar áldozat családját anyagilag támogatja), ugyanakkor más becslések szerint már inkább százhoz közelíthet a számuk.
Az biztos, hogy a legtöbb magyar a munkácsi 128. hegyivadászdandárban szolgál, amelyet rendre éppen a leghevesebb harcoknál vetnek be. Aggodalomra ad okot, hogy – részben megerősített – orosz híradások szerint nemrégiben a kelet-ukrajnai Szoledar ostrománál a 128. dandárt „szétverték”. Az oroszok állítása szerint az ukránok vesztesége 20-25 ezres volt a csatában; ez valószínűtlen, hiszen egy ilyen – szó szerint – vérfürdő katasztrofális hadi következményekkel járna, amelynek nem látszanak a jelei.
Ettől függetlenül az viszont bizonyos, hogy mindkét fél irtózatos, valószínűleg sebesültekkel együtt akár a tízezres nagyságrendhez közelítő véráldozatot hozott. Ezt megerősíti az is, hogy állítólag a munkácsi 128. hegyivadászdandárt végre kivonták a frontvonalról.
Információk szerint sokan értetlenül állnak az előtt, miért mindig a kárpátaljai alakulatokat küldik a leghevesebb harcokba.
Így volt ez már korábban is: a 128. dandár súlyos veszteségeket – köztük igazoltan magyarokat – szenvedett 2015-ben a hírhedt debalcevei katlanban. A háború kirobbanása óta most is ott harcolnak a legvéresebb ütközetekben, előbb Herszonnál, majd a bahmuti és szoledari „húsdarálóban”. Ez részben indokolható különleges kiképzésükkel, és hogy még az oroszok is az egyik legütőképesebb alakulatként tartják őket számon. Mások szerint viszont az is szerepet játszhat ebben, hogy az ukrán hadvezetés a nemzeti kisebbségekkel feltöltött alakulatokat szívesebben küldi a frontvonalba. Nem világos az sem, miért nem rotálják őket, hogy egy keményebb ütközet után regenerálódhassanak.
Fotó: MTI/AP/Jevhen Maloletka
A Magyar Nemzetnek Kárpátaljára tíznapos eltávozásra hazatérő, név nélkül nyilatkozó katonák „leírhatatlan, elmondhatatlan pokolról” számoltak be a keleti fronton.
Nem csoda, hogy információik szerint sokan mindent elkövetnek, hogy ne kelljen visszatérniük a harcmezőre. Habár az állam nem veri nagydobra a veszteségeket, mindenkinek vannak katonaismerősei, mindenki látja a hazatérő koporsókat, így egyre nehezebb a sorozás, Kárpátalján már erővel fogdossák össze az embereket. Ráadásul béketárgyalásoknak az esélye sem kecsegtet, sőt az új fegyverek érkezésével valószínűleg még pusztítóbb lesz a háború.
Miért dicsőség meghalni a hazáért? Én élni szeretnék érte!
– fakadt ki az egyik, frontot megjárt magyar katona.
