Elképesztő célt tűzött ki maga elé Tatár Imre: 103 évesen váltotta valóra
Ki mondta, hogy 100 felett nem tűzhet ki célt maga elé az ember?!
Kevesen játszunk el a gondolattal: milyen lehet 100 évig élni? Még kevesebben teszik fel a kérdést: vajon mit csinálhat 100 évesen az ember?
Tatár Imre betöltötte a 103. életévét. Nála idősebbek vannak a világon, de olyan, aki százévesen fogott bele egy új könyv megírásába, aligha. A Baross utcában nevelkedett újságíró Ködalakok című kötetében felbukkannak a XX. század budapesti helyszínei és figurái.
A Rózsadombon, a Bimbó utcában gyakran látnak sétálgatni egy bajuszos, sétabotos urat. Azt azonban senki meg nem mondaná róla, hogy betöltötte a 103. életévét. Tatár Imre újságíró 80 éves koráig naponta bejárt a Magyar Nemzet szerkesztőségébe, de a munkát azóta sem hagyta abba: könyveket ír.
1956-ban született naplója és Fogságból fogságba című, a munkaszolgálatban és hadifogságban töltött éveiről szóló könyve után százévesen ismét tollat ragadott.
Legújabb könyvében a régmúlt homályából „ködalakok” bukkannak elő és elevenednek meg. A Baross utcai festékboltos – a szerző édesapja –, a borbély és a hentes, Manci néni, aki jobb tortákat süt, mint a cukrász és a pesti Tavaszmező utcai Zrínyi Miklós Reálgimnázium 1938-ban érettségizett VIII. B osztálya, s az egykori cserkészcsapat. A szerző névsorolvasást is tart: rajta kívül mindenki az égi gimnáziumban van már, ki a holokauszt, ki a kommunizmus áldozata lett, van, akit másfelé sodort az élet vihara és van, akiből neves író lett.
Cserkész voltam, a Rigó őrs vezetője. A Rigó őrsből három fiút vittek ki a Don-kanyarhoz, egyik se jött vissza. Én Bánhidára kerültem, az erőmű kibővítésén dolgoztunk és a hajunk szála nem görbült meg.
– emlékszik vissza. Innen Ukrajnába vitték őket. Amikor hírét vették, hogy Magyarországot megszállták a németek, néhányan átszöktek a szovjetekhez. Tatár Imre három évet töltött hadifogságban, erről az időről a szüleivel váltott levelezőlapok alapján mesél.
A sors fintora, hogy bajtársai, akik nem szöktek meg, már 1945-ben hazatérhettek.
– Írtam a fogolytábor zenekarának megalakulásáról és mindennapi életéről, de arról is, milyen titkos, veszedelmes szerelmek szövődtek ott. Az oroszoknak ugyanis tilos volt a hadifoglyokkal szerelmi viszonyba kerülnie. Ezért maradt az én szerelmem is plátói: Verával egymást féltettük. Mégis, amikor el kellett búcsúznunk, a kezembe csúsztatta a fényképét, és bár nem volt szabad iratot elhozni, ezt a kis fényképet eldugtam és hazacsempésztem, ma is megvan.
Tatár Imre a könyvben felidézi Visegrádot is, ahol gyerekkorában, majd később újságíróként szép időket töltött. A könyv lapjain – amit február 15-én szerda délután 5 órakor mutatnak be a Magyar Újságírók Országos Szövetségének székházában –, sok ikonikus helyszín és XX. századi szereplő megelevenedik.
