Borzalom: egy teherhajón akartak végezni a magyar ügyésszel! – Videó
A szép öregkor és az emlékezetes gyermekévek között megjárta a poklok poklát.
Idén 101. születésnapját ünnepelte dr. Frischmann Edgár, akit hetven éve neveztek ki ügyésznek a Kiskunfélegyházi Járási Ügyészségre. A szép öregkor és az emlékezetes gyermekévek között viszont megjárta a poklok poklát, élete csupán egy véletlenen múlt.
Nagyon szép gyerekkorom volt egy ideig, aztán már csúnyultak a dolgok
– kezdte dr. Frischmann Edgár a róla készült rövidfilmben.
Edgár élete maga a történelem: Bécsben született, majd családjával együtt 4 éves korában átjöttek Magyarországra. Fiatalemberként, miután hazatért a munkásszolgálatból, családjától elszakítva, tízezer emberrel együtt vagonba terelték, hogy elszállítsák a németországi Sachsenhausenbe.
A táborban hamar megtanulta, hogy minden falatot meg kell becsülni, a morzsát sem szabad az asztalról letörölni, hiszen abban is fontos tápanyag van, s ha nincs morzsa, akkor füvet kell enni, mert az a legfontosabb, hogy túléljen. A gyilkosok közt fogva tartva az is megesett, hogy kínjukban viccet űztek a halálból: „ma gáz vagy víz lesz?”
A lágerből kifelé csak a halálmenet volt az egyetlen „járható” út, ahol az utolsó sorban menetelőket agyonlőtték és ahol a „hullák mutatták az utat”. Többszáz kilométert gyalogoltak, először azt sem tudva, hova mennek. Egy barátja nem bírta már az éhezést és a menetelést, így őt karonfogva igyekezett túlélni. Bár többen is mondták, hogy hagyja magára a barátját, mert így mind a ketten odavesznek, de ez számára nem volt opció.
Lübeck felé akartak minket vinni, a tengerpartra, és ott már vártak a teherhajók, ahova beszorítottak volna bennünket, hogy felborítsák, és így belefulladtunk volna a tengerbe. Az SS sem tagadta, hogy ez a terv. Agyonlőni nem akartak bennünket, mert annak túl nagy zaja lett volna.
Csupán egy hajszálon múlt, hogy ne legyen ő is a hullahegyek között az egyik élettelen test. A barátjával való megmenekülésük után azonban még nem értek véget a borzalmak, a legyengült szervezettel óvatosan kellett bánni. Ők megfogadták szerencsére a hasznos tanácsot, azonban sokak nem bírtak ellenállni a kísértésnek.
Meghaltok, most enni nem szabad! … Másnap lépkedtem át a hullákon, ők ettek!
Édesanyját és édesapját kétszer is kivitték a Duna-partra, hogy belelőjjék őket a vízbe, de nekik is szerencséjük volt, a legtöbbjükkel ellentétben. Dr. Frischmann Edgár fiatalként megjárta a történelem legpokolibb helyét, de a borzalmak ellenére vissza tudta szerezni az életbe vetett hitét és jókedvét.
