Csövekkel a testében, gépekre kötve sem adja fel az elgázolt Erika
Kórházi ágyában fekve kezdte meg a rehabilitációt Cserepes Erika, az a felvidéki hős, akit április 1-jén gázoltak el és magára hagyták Bajcsnál, az út menti árokban.
Olvasóink biztos jól emlékeznek arra az érsekújvári magyar lányra, akinek a kálváriájáról a Bors már jó néhányszor hírt adott. A fiatal nőt kerékpározás közben egy autós sodorta el, aki az eset után továbbhajtott. Az ütközésnél Erikának számos csonttörése lett és súlyos belső szervi sérüléseket is szerzett, ebben az állapotban, magatehetetlenül fekve töltötte az éjszakát az út mentén, míg másnap rá nem találtak és kórházba nem vitték. A cserbenhagyó járművének letörött a visszapillantó tükre, ami alapján a kocsi típusát be tudták azonosítani, ám azóta sem talált a meg a rendőrség.
Közösséget kovácsolt a lány esete
Erika története nem csak körbejárta a szlovák médiát, a közbeszéd tárgyává is lett és sokan követelték a rendőrségtől, hogy mielőbb találják meg a cserbenhagyót, illetve sokan a kerékpárosok kiszolgáltatott helyzetére irányították rá a figyelmet. Ezen felül voltak olyanok, akik szerettek volna tenni valamit az elgázolt lányért, ebből pedig egy kerékpáros felvonulás szerveződött április 9-én. A sok bringás Révkomáromban jött össze, ahonnan Érsekújvárig gurultak,
majd a városi kórháznál megálltak és tömeges csengetésbe és tapsba fogtak. Ezzel üzentek az egészségügyi intézményben kezelt lánynak, aki még egy bekeretezett képet is kapott a sokaságtól.
Egy transzparens remekül összefoglalta a felvonulásunk célját: „Mi mindannyian Erikák vagyunk”, azaz bármelyikünkkel előfordulhatott volna ez a rémséges és elítélendő eset
- fejtette ki Bujna Zoltán a megmozdulás egyik szervezője és Erika régi ismerőse.
„Rossz a bizonytalanság a kiszámíthatatlanság”
Erika a balesete óta kórházban van, több műtét is elvégeztek rajta. Egy telefont kapott, amin fogadja a jókívánságokat, azonban most először ő üzent az érte aggódóknak.
Köszönöm mindenkinek a sok-sok szeretetet és érdeklődést, sokat számít! A 2 helyen eltört medencém miatt 6 hetet kell feküdnöm. Ebből 5 végtelen hét telt el. De „ebcsont beforr”. A helyzetet a vesék és a tüdő komplikálja. Bár lassan csökkentik a gépes rásegítést, folyamatos a tüdőventilláció (a torkomból kivezető cső miatt nem tudok beszélni), és folyadék képződik a mellkasomban (+egy cső a hónom alatt). A dialízist biztosító gép 76 órás ciklusokban működik, utána pihen pár órát a gép, és újra minden. A gipsz lekerült a kezemről. Fekve, de elkezdődött a rehabilitáció - légzőgyakorlatok tüdőtágításra, lábizmok, hogy legyen mi megtartson, ha már talpra állhatok. Rengeteg gyógyszer, napi 2-3x ellenőrzik a vérképem. A személyzet kedves, készséges. Jobb és kevésbé jobb napok váltják egymást, mind fizikailag, mind lelkileg. Rossz a bizonytalanság a kiszámíthatatlanság a vesék+tüdő miatt.
- fogalmazta meg gondolatait, Erika levelét a Csárda túra kerékpáros Facebook-csoport osztotta meg.
