„Ő az én igazi társam” – fél év után talált újra egymásra Péter, és a kutyája, Dönci
A férfi 8 évig minden percét a kiskutyájával töltötte, de egy sajnálatos baleset miatt le kellett mondania róla. Ám most – közel fél évvel később – ismét egymásra találtak.
„Végre újra együtt vagyunk!” - kezdte Bakonyi Péter a Borsnak. A férfi minden napját a kiskutyájával, Döncivel töltötte, csak ő volt neki, de aztán a betegsége miatt kénytelen volt megválni tőle. Mind a ketten nehezen viselték a külön töltött időt, de most újra ismét egymásra találtak.
Állatmentés közben találtak egymásra
Péter a Viharsarki Állatőrség Alapítvány tagjaként segített, amikor kaptak egy riasztást.
Mezőhegyesre hívtak minket, mondván rossz körülmények között tartják a kutyákat
– kezdte Péter.
- Természetesen oda mentünk és kiderült, hogy ez egy szomszéd rosszindulatú riasztása lehetett, mert amikor kiértünk az asszony éppen az ölében dajkált egy kiskutyát. Ekkor az egyik pici kutyus kiválasztott engem…
Minden percet együtt töltöttek
- Olyan aranyos volt, azonnal megszerettem
– folytatta.
- Elkértem az asszonytól és haza vittem Orosházára az albérletembe. Én egyedül éltem, így végre volt egy társam. Minden percet együtt töltöttünk. 8 éven keresztül ő volt a mindenem, még verseket is írtam hozzá, de aztán beteg lettem…
Már nem tudta gondozni Döncit
Péter cukorbetegséggel küzd, ami miatt végül súlyosabb beavatkozásokra volt szükség.
- Volt egy seb a lábamon, ami nagyjából el is múlt, de végül csonthártya gyulladásom lett. Először az ujjaimat vágták le, majd az egyik lábamat. Ekkor már Döncikémet alig bírtam ellátni, így ki kellett találnom valamit. Kénytelen voltam megkérni az állatvédőket, hogy segítsenek, keressenek neki egy helyet.
Péter végül bekerült a kórházba, Dönci pedig menhelyre. Majdnem fél évet vártak arra, hogy ismét együtt lehessenek.
Megható volt a találkozás
Péter legnagyobb vágya az volt, hogy újra láthassa a kiskutyáját.
Összesen, majdnem fél évet volt szegénykém a menhelyen
– emlékszik vissza Péter.
- Eközben én gyógyulgattam és megismertem egy hölgyet, akivel Kalocsán össze is költöztünk. Ő nagyon megörült Döncinek, nagyon szereti őt, így ismét magunkhoz tudtuk venni. A találkozást nem tudom szavakkal leírni, nagyon megható volt… Mi egyek vagyunk, én nem vagyok nélküle, ő nincs nélkülem – zárta.
Péter korábban írt néhány verset Dönciről, így ezeket is közöljük:
Ima a beteg Dönciért ...
Maradj még, ne hagyj itt engemet,
ne hagyd társtalan, veled egész,
veled nomád lelkemet, ne hagyj
végképp magamba dőlni, ne hagyd
közös életünket könnyelműn
eltörölni, ugasd meg, űzd el,
mint postást, - a halált,
maradj meg velem,
ki veled egykoron egy
elhagyott portán, rég elveszett
önmagára talált!
Élet Döncivel ...
Élet, és újra csak élek.
Itt heversz mellettem,
érzem a létet, lüktető,
folytonos szívverésed,
boldog vagy, és bízva
bennem, rám hagyod
egész léted, ostobán,
bután, mert talán bár
nem tudod, de érzed,
nem élek vissza vele,
vigyázom, amíg csak
én is élek, Döncikém,
kiskutyám!
