„Óvodába készültünk, de az onkológián kötöttünk ki” – így harcol a leukémiával a kis Botond
Még csak előjele se volt annak, hogy Botond rákkal küzdene. A háziorvos nem tudta megmagyarázni a folyton ismétlődő lázas állapotát, így kért egy vérképet. Ennek eredménye aztán megváltoztatta családja teljes életét.
Borzasztó még csak belegondolni is, hogy mit érezhetett a Békés megyében, Eleken élő Szelényi Zsanett, amikor kisfiáról, az akkor két és fél éves Botondról kiderült, hogy leukémiás. A kisfiú éppen az óvodába készült, amikor megtudták, hogy súlyos beteg. Lapunknak az édesanya mesélt a megpróbáltatásaikról.
Nem tudták, miért lázas a gyermek
- Mintha tegnap történt volna, úgy beleégett az emlékezetembe
- kezdte az édesanya.
- 2021. augusztus 28-án mentünk Botival a gyerekorvoshoz, mert már sokadszorra lázasodott be, amit egyszerűen nem tudtam semmivel sem megmagyarázni. Az orvos is mindent megtett, de a tesztek eredményei mind negatívak lettek, így ő sem értette, mitől lázas a kisfiam. Beküldött minket a kórházba, hogy készítsenek Botinak egy vérképet. Ekkor még nem is sejtettem, hogy az egész életünk fenekestül felfordul…
Az első óvodai napjára készült
Zsanett elmondta, hogy a kórház után rögtön indultak vásárolni, ugyanis Botond másnap óvodába ment volna.
Már nagyon izgatottak voltunk, hogy megkezdi az óvodát, szegénykém ő is várta nagyon. Ez lett volna az első nap, hogy oviba megy
– folytatta.
- Ám amikor hazaértünk, jött a telefon, hogy várnak minket Szegedre a kórházba, ugyanis az eredmények alapján a gyermekem 90 százalékban leukémia-gyanús. Még aznap este elindultunk a kórházba, ahonnan már haza se engedtek minket.
„Úgy éreztem, el fogom veszíteni”
Amikor az orvosok megmondták Zsanettnek, hogy Botond rákos, egy világ omlott össze benne.
- Az első gondolatom az volt, hogy meg fog halni a kisfiam! Én nagyjából tudtam, hogy miről szól ez az egész, mert előtte hat évvel apukámmal végigcsináltuk ugyanezt.
Azt se tudtam, hogyan tovább, mert én elváltam. Botond mellett van még két lányom, akikkel teljesen egyedül maradtunk
– meséli.
- Mivel Botival egyfolytában ott kellett lenni a kórházban, ezért a testnevelői állásomat is ott kellett hagynom. Végül megkértem a szüleimet, hogy költözzenek hozzánk, vigyázzanak a két kislányra, mert ezt egyedül nem lehet csinálni…
„A lányom retteg, hogy elveszíti a kisöccsét”
Zsanett természetesen leült és beszélt a két lányával is Botond állapotáról.
Végül is jól fogadták
– mondta.
- Pszichológushoz járattam őket egy ideig, nem azért, mert kellett, hanem mert nem akartam, hogy később ebből gondjuk legyen. A nagyobbik hamar felnőtt, hiszen sokat volt egyedül. A középső viszont nagyon nehezen viselte a dolgokat. Sokszor volt stresszes, fájt a hasa, nem aludt, sokat sírt. Ő a mai napig, amikor Botit vinni kell kontrollra, jön velünk, mert azt mondta, hogy: „Anya, nem fogtok hazajönni!” Fél nagyon, hogy elveszíti a kisöccsét.
Jelenleg a fenntartó kezelés zajlik
Így évek elteltével, most fenntartó kezelés zajlik
– meséli az anyuka.
- Nemrég oviba is el tudott menni, de csak maszkban. Nagyon ügyes, tudta, hogy játék közben sem veheti le. Jelenleg minden este kemoterápiát kap és hetente egyszer egy nagyobb dózist. Ez annyival tolódik, ahányszor beteg lesz, megfázik, mert akkor a kezelést leállítják.
Nagyon nehéz ez az egész
– mondja az édesanya.
- Amióta Boti oviba jár, vissza tudtam menni dolgozni, de nagyon sok elmaradásunk van. Szükségünk lenne anyagi segítségre vagy esetleg Botinak különböző holmikra. Már az segítség, ha nem nekem kell megvenni a dolgokat - zárta szavait Zsanett.
