Támogatás

Babaváró hitel, falusi csok: ez a lényeg röviden

B.P.

Létrehozva: 2023.06.23.

Beszédesek a számok.

– A babaváró hitel összege 10 százalékkal, a falusi családi otthonteremtési kedvezményé (csok) 50 százalékkal emelkedik – mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára az M1 aktuális csatornán csütörtökön.

Fotó: Vémi Zoltán


Hornung Ágnes felidézte, hogy a kormány a családbarát fordulat óta, azaz tizenhárom éve építi „nagyon komplex és szerteágazó” családtámogatási rendszerét. Ennek elemei közé sorolta az adókedvezményeket, az otthonteremtési és babaváró támogatásokat, továbbá az idősek támogatását.
Az államtitkár azt mondta, a családtámogatási rendszerrel a kiszámíthatóságot akarják biztosítani a családoknak, azért, hogy minden vágyott gyermek megszülethessen.

 

Hornung Ágnes az eredményekről közölte, az úgynevezett teljes termékenységi arányszám Európában Magyarországon nőtt a legnagyobb mértékben, míg a legtöbb országban csökkent.

 

A csütörtöki Kormányinfón bejelentett változásokról azt mondta: a koronavírus-járvány és az ukrajnai háború, valamint a gazdasági szankciók teljesen átalakították a gazdaságot, egyebek mellett „elszálltak” az ingatlanárak. Ezért – folytatta – a mostani életviszonyokhoz kell igazítani a családtámogatási rendszert.
A részletekről kifejtette: 10 százalékkal emelték a babaváró hitel összegét, azaz a korábbi 10 milliós helyett 11 millió forintos állami támogatást kapnak a párok 2024. január 1-jétől.
A támogatást a 30 év alatti és a már gyermeket váró nők fogják tudni igénybe venni – mondta.
A falusi csokot érintő változásokról ismertette, használt lakás vásárlása, valamint korszerűsítése és bővítése esetén egy gyermek után a támogatás 1 millió forintra, két gyermek esetén 4 millióra, három vagy több gyermek esetén pedig 15 millió forintra nő.
Hornung Ágnes szólt arról is, hogy meglévő lakás korszerűsítése és bővítése esetén pedig a támogatási összeg egy gyermek esetén 500 ezer, két gyermeknél 2 millió, három gyermeknél pedig 7,5 millió forintra emelkedik.

A teljes videót ITT tudod megtekinteni.

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek