Régen egy fél disznót, ma több százezer forintot is megér egy vacaknak, értéktelennek tűnő működésképtelen régi rádió. Korábban akár ingyen is odaadták a padláson porosodó szerkentyűket, de az az idő már elmúlt.
A háború alatt nagyon sok helyen be kellett szolgáltatni lepecsételve és becsomagolva a rádiókat. Kezdetben csak a zsidó származásúaknak, később már másoknak is, hogy ne tudják a híreket hallgatni. Gyűjtőhelyük a posta volt. Sokan meghaltak, sokan külföldre mentek és ezek ott maradtak a hivatalokban.
– Édesapám értett a rádiókhoz. A telefonközpontban dolgozott, és jó cimborája volt a postamesternek. Amikor rendbe hozott neki egy rádiót, cserébe kapott tőle hármat, mert útban voltak a gazdátlan készülékek.
– mesélte Zentai Mihály.
Az apa sok készüléket megjavított a beszolgáltatottakból. Abban az időben nehezen lehetett hozzájutni ilyen készülékekhez, így némelyikért akár egy fél disznót is kapott.
A fiú ebben a légkörben nőtt fel. Bütykölgette a rádiókat, aztán kitanulta a szakmát. Nyíregyházára került a borbányai rádióállomásra, végigjárta a ranglétrát, és 1989-ben ő lett a főnök.
Rokoni körökben sok rádiót megjavított, akik felajánlottak régi otthon porosodó rádióikat. 1993-ban a nyíregyházi rádióállomás elindulásának 60 évfordulójára csinált egy kis kiállítást a régi rádióiból, aminek a sikerét látva, felkérték újabbakra is. Oda már több gyűjtő is kölcsönadta a sajátját. Egyre több rendezvény volt, egyre több látogató és ingyen felajánlott régi rádió. Annyi adomány volt már, hogy nem is kellett kölcsönkérni.
Megszervezte a gyűjtők országos egyesületét. Több mint 300 volt a taglétszám, de kiderült, hogy a társaság fele nem gyűjtő, hanem kereskedő. Az ingyen vagy olcsón megszerzett 20-as, 30-as évek készülékeinek külföldön nagy ára van.
– Ez felverte az árakat, már csak néha hoznak hozzám ingyen készüléket. Nagy szerencsém, hogy az Antenna Hungária a régi munkahelyemen biztosított helyet a nagyjából 300 rádióm és 200 televízióm bemutatáshoz – mondta a gyűjtemény tulajdonosa.
– A legrégebbi rádióim a húszas évekből valók. A legértékesebbet egy gyűjtő barátom elkunyerálta. Egy kiállításon megsérült egy tölcséres hangszóróm, de annyira, hogy darabokban volt a földön.
Évekig nem nyúltam hozzá. Amikor egyszer nálam járt, meglátta és azt mondta, ő ezt elviszi és megcsinálja. Fél év múlva elhozta, és azóta is gyönyörűen működik. Megkérdeztem, mit fizetek. Azt mondta, semmit. Aztán meglátott nálam egy olyan rádiót, amilyenen a Mézga család hívogatta a köbükit. Ez egy 1923-ban készült Orion volt. Ketten korábban már licitáltak rá, de kétszázezerért sem adtam. Ő azt mondta, hogy 230 ezret fizetne. Tudtam, hogy nála jó kezekben lesz, neki odaadtam. Természetesen ezek a készülékek nem működnek. Nincsenek alkatrészek és az adás és vétel sem a régi. Értéküket a muzeális ritkaságuk adja. Egy másik helyiségben vannak a kezdeti időktől, 1956-tól származó televíziók. Volt egy olyan színes készülékem is, amiből a Videoton csak ötszáz darabot gyártott és piacra sem került. Azért egy gyűjtő ígért 100 ezer forintot, és el is vitte – emlékezett Zentai Mihály, akinek kiállítását sok helyen megcsodálhatták már Magyarországon, és a határokon túl is.