A Mézga családból ismert Köbükit hívó rádió is volt Zentai Mihály múzeumában
Régen egy fél disznót, ma több százezer forintot is megér egy vacaknak, értéktelennek tűnő működésképtelen régi rádió. Korábban akár ingyen is odaadták a padláson porosodó szerkentyűket, de az az idő már elmúlt.
A háború alatt nagyon sok helyen be kellett szolgáltatni lepecsételve és becsomagolva a rádiókat. Kezdetben csak a zsidó származásúaknak, később már másoknak is, hogy ne tudják a híreket hallgatni. Gyűjtőhelyük a posta volt. Sokan meghaltak, sokan külföldre mentek és ezek ott maradtak a hivatalokban.
– Édesapám értett a rádiókhoz. A telefonközpontban dolgozott, és jó cimborája volt a postamesternek. Amikor rendbe hozott neki egy rádiót, cserébe kapott tőle hármat, mert útban voltak a gazdátlan készülékek.
– mesélte Zentai Mihály.
Az apa sok készüléket megjavított a beszolgáltatottakból. Abban az időben nehezen lehetett hozzájutni ilyen készülékekhez, így némelyikért akár egy fél disznót is kapott.
A fiú ebben a légkörben nőtt fel. Bütykölgette a rádiókat, aztán kitanulta a szakmát. Nyíregyházára került a borbányai rádióállomásra, végigjárta a ranglétrát, és 1989-ben ő lett a főnök.
Rokoni körökben sok rádiót megjavított, akik felajánlottak régi otthon porosodó rádióikat. 1993-ban a nyíregyházi rádióállomás elindulásának 60 évfordulójára csinált egy kis kiállítást a régi rádióiból, aminek a sikerét látva, felkérték újabbakra is. Oda már több gyűjtő is kölcsönadta a sajátját. Egyre több rendezvény volt, egyre több látogató és ingyen felajánlott régi rádió. Annyi adomány volt már, hogy nem is kellett kölcsönkérni.
Megszervezte a gyűjtők országos egyesületét. Több mint 300 volt a taglétszám, de kiderült, hogy a társaság fele nem gyűjtő, hanem kereskedő. Az ingyen vagy olcsón megszerzett 20-as, 30-as évek készülékeinek külföldön nagy ára van.
– Ez felverte az árakat, már csak néha hoznak hozzám ingyen készüléket. Nagy szerencsém, hogy az Antenna Hungária a régi munkahelyemen biztosított helyet a nagyjából 300 rádióm és 200 televízióm bemutatáshoz – mondta a gyűjtemény tulajdonosa.
– A legrégebbi rádióim a húszas évekből valók. A legértékesebbet egy gyűjtő barátom elkunyerálta. Egy kiállításon megsérült egy tölcséres hangszóróm, de annyira, hogy darabokban volt a földön.
Évekig nem nyúltam hozzá. Amikor egyszer nálam járt, meglátta és azt mondta, ő ezt elviszi és megcsinálja. Fél év múlva elhozta, és azóta is gyönyörűen működik. Megkérdeztem, mit fizetek. Azt mondta, semmit. Aztán meglátott nálam egy olyan rádiót, amilyenen a Mézga család hívogatta a köbükit. Ez egy 1923-ban készült Orion volt. Ketten korábban már licitáltak rá, de kétszázezerért sem adtam. Ő azt mondta, hogy 230 ezret fizetne. Tudtam, hogy nála jó kezekben lesz, neki odaadtam. Természetesen ezek a készülékek nem működnek. Nincsenek alkatrészek és az adás és vétel sem a régi. Értéküket a muzeális ritkaságuk adja. Egy másik helyiségben vannak a kezdeti időktől, 1956-tól származó televíziók. Volt egy olyan színes készülékem is, amiből a Videoton csak ötszáz darabot gyártott és piacra sem került. Azért egy gyűjtő ígért 100 ezer forintot, és el is vitte – emlékezett Zentai Mihály, akinek kiállítását sok helyen megcsodálhatták már Magyarországon, és a határokon túl is.
