Infláció

Orbán Viktor: Három év alatt két meteorral is összeütköztünk

Létrehozva: 2023.07.26.

A miniszterelnök a közösségi oldalán részletezte az infláció okát. Szerinte ekkor lehet egyszámjegyű az infláció.

Mint ahogy arról korábban már beszámoltunk, ma ülésezett a kormány, ahol a háború mellett szóba került az infláció kérdése is.

TŐKÉS László; ORBÁN Viktor
Orbán Viktor szerint ekkor lehet újra egyszámjegyű az infláció Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

A kormányfő a közösségi oldalán most kifejtette, mikor kerület az ország újra arra a pályára, amelyről két meteorit letérített minket az elmúlt években.

Három év alatt két meteorral is összeütköztünk. Először 2020-ban a COVID-dal. Ezt még valahogy kivédtük, és aránylag gyorsan visszatértünk arra az útra, amit kijelöltünk, s amelynek ívét 2030-ig látjuk. De 2022-ben jött egy újabb meteortámadás, ez a háború – és ez már keményebb dió. Ez a meteor letérített bennünket a pályánkról. Magyarország, a magyar emberek és a magyar kormány azért küzd és harcol, hogy erről a letérített pályáról vissza tudjunk kapaszkodni. Legkorábban ez 2024. július környékén következhet be. Addigra lesz Magyarországon a gazdasági növekedés ismét jelentős. A legnehezebb időszakon már túl vagyunk. Az infláció az egekben volt, most letörjük, és minden esélyünk megvan, hogy az év végére 10 százalék alatt legyen, vagyis egyszámjegyű

- fejtette ki a posztjában Orbán Viktor, aki hozzátette, hogy az első félév nagyon nehéz volt, mert az infláció gyorsabban nőtt Magyarországon, mint a bérek.

Ilyenre nagyon régóta nem volt példa. De a második félévben ki fogunk egyenesedni, és ha a Jóisten megsegít bennünket, akkor az egész év tekintetében megelőzzük, elhárítjuk a bérek értékcsökkenését. A hitelek kamatai Magyarországon az égben vannak, ezt elfogadható szintre kell hozni - magyarázta a miniszterelnök.

Orbán Viktor a bejegyzését azzal zárta, hogyha mindent jól csinálunk, akkor a 2024-es európai parlamenti és önkormányzati választáskor már újra azon a kijelölt pályán leszünk, azon a kijelölt útvonalon haladunk, ami elvisz bennünket 2030-ig.

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek