Botrány

Sikkasztással vádolják a Nobel-díjast

Létrehozva: 2023.10.07.

Ő nem fél az eljárástól.

Bangladesben a korrupcióellenes felügyelőség hallgatta ki Muhammad Junuszt, akit 2006-ban Nobel-békedíjjal tüntettek ki, de hazájában pénzmosással és sikkasztással vádolják.

Fotó: Pixabay

Az üzletember 1983-ban alapította a Grameen Bankot, amely átmenti kölcsönöket nyújt olyan vállalkozóknak, akik normál hitelintézetektől nem kapnának pénzt. Most viszont a hatóságok azt állítják, hogy az általa vezetett cég elnökeként 2 és negyed millió dollárt nyúlt le a dolgozói nyereségrészesedési alapból

Haszina Vazed bangladesi miniszterelnök kormánya 2008-as hatalomra kerülése után egy sor vizsgálatot indított Junusz ellen, aki korábban korrupcióval vádolta a helyi politikusokat. 2011-ben kezdték el banki tevékenységének vizsgálatát, és ügyvezetői igazgatói állásából is elmozdították azon az alapon, hogy úgymond megsértette a nyugdíjelőírásokat. 2013-ban bíróság elé állították azzal a váddal, hogy a kormány engedélye nélkül kapott pénzt, beleértve a Nobel-díját és egy könyvéből származó jogdíjakat is.

Csütörtöki meghallgatása előtt azt mondta, hogy nem fél, mert nem követett el semmilyen bűncselekményt.

Ez az ügy tisztán politikai indíttatású, csak a félreállításom a cél

- idézte a Spiegel a tárgyalóteremben elhangzottakat.

Idén augusztusban több mint 170 globális vezető és Nobel-díjas nyílt levélben sürgette a bangladesi vezetést, hogy függessze fel a Junusz elleni jogi eljárást.

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek