Szemkilövetés, tank, rendőri brutalitás: megszólaltak a 2006. október 23-i borzalmak szemtanúi
E sorsfordító dátum, ez a vérbe fojtott kegyetlen nap beleégett az ország emlékezetébe. Most olyan emberek beszámolóiból idézünk, akik testközelből élték át az eseményeket és mindeddig nem beszéltek róla a nyilvánosság előtt.
Közeledik október 23., amikor az 1956-os hősökre, a magyar forradalomra, a szabadságért vívott küzdelemre emlékezünk. Ezt tették azok is, akik a forradalom 50. évfordulóján, 2006. október 23-án gyűltek össze. Senki sem gondolta, hogy ez a nap ismét a véres terrorról, szemkilövetésről, ártatlan emberek megfélemlítéséről és meghurcolásáról fog szólni. Gyurcsány Ferenc őszödi beszéde ugyan óriási dühöt és csalódottságot váltott ki még azokból is, akik rá szavaztak, hiszen mindenki becsapottnak érezte magát, az az ünnepnap mégis békésen kezdődött - és rettenetes véget ért.
A nemrég megjelent Csakazértis - ahogyan Orbán Viktor főtanácsadója látta című kötetben, melynek a szerzője Ómolnár Miklós, azok osztják meg emlékeiket, akik testközelből látták, mi történik, sőt mindent megtettek azért, hogy ne legyen még nagyobb tragédia.
A Csakazértis című kötetben jelent meg az eddigi legrészletesebb és leghitelesebb beszámoló arról, mi történt 2006. október 23-án, fényképekkel, visszaemlékezésekkel, az aznap történtek pontos és részletes térképével. Sorozatunkban a kötetből idézünk.
A rohamrendőrök a békés tömegre tolták a rendbontókat
"Forródróton kaptuk a hírt, hogy elindult a tömeg felénk" - számol be Nyitrai Zsolt, Orbán Viktor főtanácsadója, aki az Astoriánál tartott Fidesz megemlékezés egyik fő szervezője volt. - "Mindeközben azonban tőlünk néhány utcára már szinte »háborús« helyzet alakult ki. A Deák térnél ugyanis az összecsapások közepette beindították a dekorációs céllal elhelyezett ’56-os tankot és elindultak vele a rendőrök felé. A rohamrendőrök könnygázzal indultak a harckocsi ellen, ami nem sokkal később ugyan megállt és a vezetője megadta magát, de ettől a ponttól elszabadult a pokol. A Deák tér megtisztítása során a rohamrendőrök felénk, vagyis az Astoria irányába szorították a rendbontókat. Varga Szilvia »Vaszil« rendezvényszervezőként jó kapcsolatot ápolt a rendőri vezetőkkel, hiszen az előző ciklusban együtt dolgozott velük az állami ünnepek kapcsán, így forródróton, menet közben kapott információkat, hogy épp felénk tart a tömeg…
Elszabadult a pokol
Azért, hogy értse az olvasó, próbálom egyszerűen elmagyarázni, mi történt. Volt két tömeg. Egy békés, megemlékező tömeg és a hőbörgő tömeg. Egy épeszű irányító felfogja, hogy ha van a Deák térnél egy csetepaté és tisztában van azzal, hogy az Astoriánál összegyűlt egy nagy tömeg, akkor nyilvánvalóan nem a tömeg irányába tolja a csetepatét, hanem a másik irányba, ahol nincsen semmi. Épp azért, hogy elkerülje az összecsapást. Azt még egy gyerek is meg tudja mondani a maga naivitásával, hogy abból nagy baj lesz, ha a két tömeg összetalálkozik.
A rendőrség mégis összetolta a két tömeget.
Majd jött a könnygáz, vízágyú és elszabadult a pokol. Még ennyi idő után is nagyon nehéz szavakkal visszaadni azt, ami akkor és ott történt. Ezt csak az tudja igazán, aki átélte. Békés, egyszerűen csak hazafelé tartó polgárok sérültek meg. A rendőri brutalitás későbbi felderítését nehezítette, hogy a rendőrök nem viseltek azonosítót.”
A véres nap
Ó. M.: „Ami 2006. október 23-án Budapesten történt, az példátlan Magyarország és a polgári demokráciák történetében. Nem véletlen, hogy a krónikák véres napként emlegetik a történteket. »Az 1956-os forradalom kitörésének ötvenedik évfordulóján be nem jelentett tüntetések kezdődtek, amelyek a délutáni óráktól összecsapásokba torkollottak a rendőrség és a kormányellenes tüntetők között. Gyurcsány Ferenc parancsára azonosító nélküli rendőrök rontottak a békés megemlékezőkre. A Fidesz ünnepi rendezvényén lovasrohamot vezényeltek babakocsis anyukák és bottal közlekedő idősek ellen is, emberek szemét lőtték, viperával ütötték a megemlékezőket, sokszor még az étteremből is kirángatták az ott vacsorázókat. A Gyurcsány-terror célja a megfélemlítés és a hatalom megőrzése volt« – áll a tudósításokban.
A szervezők lélekjelenlétén múlt, hogy nem volt több áldozat
"A backstage megnyitásával kerültük el, hogy emberi áldozatok legyenek..." - folytatja visszaemlékezését Nyitrai Zsolt. - Az, hogy nem történt végül emberáldozatokat követelő tragédia a helyszínen, kizárólag a lélekjelenlétünkön múlott. Ha akkor nem nyitjuk meg a színpad mögötti backstage-et, hogy a tömeg az Erzsébet híd irányába el tudjon indulni, még súlyosabb tragédiák következtek volna be. Az pedig már az én ötletem volt, hogy szedjük össze a helyszínen tartózkodó papokat, illetve egyházi embereket, hogy közösen imádkozzanak a színpadon a csetepaté kellős közepén. Ebben Balog Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egykori vezetője, ma református püspök volt segítségemre. Ezzel szintén időt nyertünk ahhoz, hogy ne legyen még nagyobb tömeghisztéria és ne sodródjon össze még jobban a két tömeg. Ott és akkor minden másodperc számított.
Orbán Viktor esete a Rákóczi-túróssal
A Fidesz a Semmelweis utca sarkán lévő cukrászdában rendezte be a bázisát, onnan irányították a békés megemlékezésnek indult rendezvényét. Innen jártak le a színpadhoz. Mindeközben a cukrászda alsó helyiségei zavartalan, hétköznapi üzemben működtek, a vendégek jöttek-mentek, kávéztak, süteményt ettek. Nyitrai Zsolt így számol be egy meghökkentő jelenetről:
"Amikor a rendőrök rátolták a zavargókat a békésen ünneplőkre, a nagy zűrzavarban nem lehetett tudni ki a barát, és ki az ellenség. Ekkor »szabadságharcosok« jelentek meg a cukrászdában és egyikük hangosan üvöltözve követelte, hogy »Orbán Viktor álljon az ütközet élére és menjen fel a barikádokra«. Fogalmunk sem volt, hogy az illető provokátor vagy hazafi. Amikor jöttünk le az emeletről Viktorral, hogy a színpadhoz kísérjük, az egyik ordítozót Vaszil azzal szerelte le »de hát, hogy beszél maga egy nővel«. A cukrászda ablakain keresztül messziről látszott a miniszterelnök és csoportja, így felkeltettük volna a nem kívánatos elemek figyelmét, ezért Vaszil nagyon határozottan odaszólt a miniszterelnöknek »Te meg kérlek, üljél le«! A miniszterelnök először nézett egyet, azután megadóan leült ott, ahol volt, egy éppen Rákóczi-túróst majszoló család asztalához. Szürreális helyzet volt, Vaszil nyilván nem tiszteletlenségből beszélt így, hanem mert nagyon gyorsan és határozottan kellett cselekedni. Azért a család arckifejezését soha nem fogjuk elfelejteni!"
