"Vigyorogjak a halál torkából?" - Zsuzsanna legyőzte a gyógyíthatatlan kórt, amit büntetésként élt meg
A munkájában és magánéletében is egyaránt túl volt egy nagy krízisen Zsuzsanna, amikor megtudta, hogy gyógyíthatatlan beteg, ám ő mégis legyőzte a gyilkos kort.
Sárosdy Zsuzsanna igazi harcos: 52 éves volt, amikor tíz évvel ezelőtt gyógyíthatatlan betegséggel, kettes stádiumú mellrákkal diagnosztizálták.
A kórházban világosodott meg
Zsuzsanna csaknem három évtized után elhagyta a férjét, akivel utána újra megtalálta a boldogságot, ám ekkor
kezelőorvosától megkapta a diagnózist, hogy az ártalmatlannak hitt csomó valójában daganat.
A kezdeti összeomlásban és napokig tartó sírásban csak azon járt az esze, hogy miért vele történik ez:
Az is eszembe jutott, hogy azért büntet a sors, mert korábban elhagytam a férjemet huszonnyolc év után
- idézte fel a vele történteket Zsuzsanna, aki arról is beszélt a Borsnak, hogy végül sikerült sokkon túltennie magát és elhatározta, legyőzi a gyilkos kórt. A kezelések alatt leginkább attól rettegett, mi lesz szeretteivel, akiknek még szükségük volna rá. Visszatekintve élete akkori időszakára úgy fogalmaz, mintha egy hosszú és nehéz terápián lenne túl. Zsuzsanna a betegség alatt jött rá, hogy új utat kell életének választania, a kórház hideg folyosóján ülve határozta el, hogy pszichológiát fog tanulni. A kezelések alkalmával rendszeresen hallgatta sorstársai élettörténetét, majd önkénteskedni kezdett a Mellrákfórum Alapítványnál.
"Tegyek úgy, mintha minden rendben lenne, két hányás között"
A gyógyulás kulcsa Zsuzsanna szerint a hitben és az orvosokba vetett bizalomban van, szerinte a legtöbbet az segít, ha érzi a beteg, hogy mellette állnak, ez viszont mindenkinek mást jelent: van, akinek egy biztató szó, másnak egy szerető ölelés vagy simogató kéz ad menedéket a nehéz napokon. Attól viszont a hideg rázta, ha valaki azt mondta neki, legyen pozitív:
Vigyorogjak a halál torkából? Mondogassam, hogy nincs baj, amikor reszketek a félelemtől, és olyan rosszul érzem magam, mintha a pokolban lennék? Vagy tegyek úgy, mintha minden rendben lenne, két hányás között?
Zsuzsannának ehelyett van egy sokkal jobb tanácsa a hozzátartozók és az ismerősök részére, ami varázsmondatként hatott számára is, mégpedig az, hogy egyszer vége lesz. Arról is beszélt nekünk a ráktúlélő, hogy gyógyultan sem lehet a betegséget feledni, ám fontos, hogy benne már nincsen betegségtudat. Úgy érzi, a festészet szintén sokat segített nála az érzelmei kifejezésében, ám erre így gondol:
A művészet talán nem a boldog emberek privilégiuma, és én mostanában igencsak az vagyok.
