Iskola

Halálos iskolaomlás: kiderült, hogy mi okozhatta a tragédiát

L.A.

Létrehozva: 2023.12.20.

Állítólag jókora árkot ástak a leomlott fal tövéhez.

Mint megírtuk, egy diák életét vesztette, amikor hétfőn délután összeomlott a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium egy része. A romok alól több diákot is kimentettek, egy fiút és egy lányt életveszélyes állapotban találtak – végül egyikük életét vesztette, míg másikuk most is élet és halál közt lebeg. Az embereket megrázta az eset, azt találgatják, hogyan történhetett ez meg?

Boarding school building partially collapses in Romania, leaving one student dead and three others injured
Fotó: IGSU / HANDOUT

Bár a szakvélemény még nem készült el, a hétfő délután omlás után többen is azt gyanították, közöttük a helyszínen lévő László Szabolcs, a Székelyudvarhelyi Helyi Rendőrség vezetője és Bíró Barna Botond, Hargita Megye Tanácsának alelnöke, hogy 

a tragédiához köze lehet annak, hogy közvetlenül az épület mellett ásással járó munkálatokat végeztek. 

Ezzel egybecseng az is, amit a diákok mondtak: szerintük amióta megkezdődtek a munkálatok, a falakon repedések jelentek meg, amelyek egyre csak nőttek. Közvetlenül az összeomlás előtt a nevelőnőt arról értesítette egy diák, hogy reped a fal, ám mire a felügyelő odaért, már megtörtént a baj - számolt be a részletekről a maszol.ro.

Laczkó György, a tanintézet igazgatója nyilatkozott arról, hogy pontosan milyen munkálatok zajlottak ott: a gimnázium főépülete és a régi zárda épülete is teljesen megújult korábban, már csak a bentlakás felújítása volt hátra, amelynek udvarán már megkezdődtek a legfontosabb munkálatok. Elmondta, hogy az épület „víz alá került”, mivel nincs megoldva az esővízelvezetés, a közelben sincsen olyan rendszer, amely képes volna fogadni az ott összegyűlt csapadékvizet. 

A maszol.ro szerint azt a megoldást választották, hogy a szomszédos kollégium vezetőségével egyeztetve, annek csatornarendszerére csatlakoztatták volna a Tamási Áron Gimnázium bentlakásának vízelvezető rendszerét is. További nehézséget okozott az igazgató elmondása szerint, hogy a bentlakás szennyvízelvezető rendszere az épület alatt volt kialakítva. A hétfő délutáni omlást követően a helyszínen többen is azt hangoztatták, hogy nem lett volna szabad beásni az épület alapjai alá, illetve nem lett volna megengedett annyira közel kiásni az árkot az épület falához és alapzatához.

A rendőrség idő közben közölte, hogy gondatlanságból elkövetett emberölés és testi sértés miatt büntetőeljárást indított. A bűnügyi szakvizsgálat hivatott majd eldönteni a felelősséget és ez állapítja majd meg az omlás pontos okát is - írja a portál.

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek