Mécseseket gyújtottak a debreceni tragédia helyszínén: "Nem kértem a fiam sírjára a másik sofőr koszorúját"
Családtagok, rokonok és barátok emlékeztek vasárnap a tavaly január 7-i, debreceni autóbaleset halálos áldozatára. Attila egy összejövetelről tartott hazafalé, amikor a szemközti sávól hirtelen áttért egy luxusautó és frontálisan ütköztek. Az igencsak tehetős családból származó sofőr azóta is éli világát.
Egymás vállára borulva sírtak a gyászolók a tavaly január 7-i, debreceni autóbaleset halálos áldozatának emlékére szervezett eseményen. Mint arról a Bors beszámolt, a 21 éves Mázló Attila egy baráti összejövetelen vett részt, majd elindult haza. A Vágóhíd utcai felüljárón szabályosan haladt, amikor a szemközti sávból hirtelen áttért egy luxusautó, és frontálisan ütköztek. Attila olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A másik, felső kategóriás autó sofőrje komolyabb sérülések nélkül úszta meg a balesetet.
Anna, az elhunyt édesanyja a Borsnak elmondta: vasárnap délután több tucatnyi ismerős és rokon gyűlt össze a tragédia helyszínén.
Mécsest gyújtottunk és csendben beszélgettünk
– mondta az édesanya, és kérdésünkre elárulta, hogy a másik sofőr és családja nem képviseltette magát.
Még annak idején kaptunk egy jelzést, hogy a temetésre szeretnének koszorút küldeni, de ezt nem engedtük. Túl morbidnak éreztük volna
-magyarázta Anna.
Attila és három évvel fiatalabb húga nagyon közel álltak egymáshoz. A báty sok helyre magával vitte a testvérét, és a lány az utolsó alkalommal is vele szeretett volna menni, de a férfi akkor valamiért közölte: inkább egyedül megy. Nyilván nem tudhatta, hogy ezzel a döntésével megmenti Evelin életét.
- Nincs olyan nap, hogy ne beszélnénk otthon Attisról. A lányom azt mondja, hogy igazából még mindig nem fogta fel, hogy a bátyja már nincs velünk, és ha felfogná, megbolondulna – mesélte Anna.
Attila holmiját a család még nem pakolta el. Képtelen volt rá.
Már eszembe jutott, hogy egy év elteltével talán időszerű lenne, de rájöttem, hogy még mindig olyan lenne, mintha kitépnének egy darabot a szívemből. Még nem tudtam felvenni a pólóit, pedig lehet, hogy én fogom azokat elhordani, igaz, a nadrágjaival és a cipőivel nem tudnék mit kezdeni. Hozzáteszem, mindenből a legjobbat vettük neki, aztán már magának vásárolta meg ezeket.
