"Az apja rögtön a vízbe ugrott, én hívtam a mentőket" - Megszólaltak a Kecskeméten vízbe fulladt Andorka szülei
A szülők a tragédia óta válaszokat keresnek. Ugyanis nem értik, a kisfiuk hogyan eshetett a tóba, mivel Andorka rettegett a víztől.
Szomorúan csaholó kutya és bús tekintetű cica ácsorog a töméntelen mennyiségű vidám gyermekjáték között egy kecskeméti házikó udvarán. A hajdan nevetéssel teli otthon azonban március 19. óta csendben, gyászosan áll, a gyerekjátékok sem mozdultak a helyükről. Aznap ugyanis ép ésszel felfoghatatlan tragédia történt: az ott élő, rajongva imádott két és fél éves Andorka ugyanis a kerti tóba csúszott és megfulladt.
Rejtélyes módon csúszott a tóba Andor
- A legtöbb játékot bevittük, de ezeket még képtelenek voltunk
– mutat a kismotorok színes forgatagára a könnyes szemű édesapa, Zoltán. A család kutyája zavartan szaladgál, kicsi gazdáját keresve:
- Diónak hívtuk, de Andorkám Diócskának. Azóta ő is megváltozott: nem megy oda, ahol a kerti tó van, leül, és szaglássza a nyomokat. Még érzi Andorkámat, itt még látszanak pici lábának a nyomai – nézi összetörten az átépítés alatt álló kertet az apa.
Pedig az a tragikus kedd is egy boldog napnak indult: késő délután Zoltán a kertben dolgozott, míg kisfia apukája körül szorgoskodott.
Sötétedés környékén viszont kismotorra pattant és közölte: bemegy az anyukájához. Oda azonban már nem érkezett meg:
- Én játékokat pakoltam a háznál, de amikor végeztem, kimentem hozzájuk, hogy miért nem jönnek már és hol van Andor? Zoli meglepetten rám nézett és mondta: hát bement hozzád
– emlékezett vissza a borzalmas percekre Andor anyukája, Csilla.
Rettegett a víztől a kisfiú
A szülőkben ekkor meghűlt a vér, azonnal a házba rohantak:
- Nagyon fejlett, kimagaslóan értelmes fiú volt, a védőnő is kérdezte mindig: hova sietsz, Andorka? Mindent tudott, mindig segített mindenben. Sokszor bejött, átöltözött magától és leült mesét nézni – mondta az édesanyja. Aznap azonban sajnos nem így történt, ezért Csilla és Zoltán zseblámpát ragadtak, és a kertbe rohantak. A fénynél látták meg az elkerített tóban lebegő kisfiút:
- Az apja rögtön a vízbe ugrott, én hívtam a mentőket. Először Zoli, aztán ők próbálták meg újraéleszteni. Én ekkor omlottam össze. Az apja meg akkor, amikor a kórházban megmondták: a fiunk nincsen többé
– temette kezébe az arcát Csilla. A család azóta is csak a válaszokat keresi:
- Nem tűnt fel a tó mellett álló kismotor a sötétben, de lábnyomot sem láttunk sehol. Nem hallottunk csobbanást vagy kiáltást, pedig még egy kacsát is hallani lehet. Emellett mind a ketten alig húsz méterre voltunk tőle.
De nem is gondoltunk a tóra, mert Andor félt a víztől. Soha nem ment a tó közelébe, messziről elkerülte. Ha velünk volt, akkor is csak derékig ment bele bármilyen vízbe. Nem értjük, miért és hogyan történt ez az egész
– sírt az édesanya. A szülők azóta képtelenek enni vagy aludni:
- Mindent megadtunk neki, hiszen ő volt a szemünk fénye, a mindenünk, a mi kis ajándékunk az élettől. Nem terveztük, hanem jött, 22 évvel a lányom születése után. Ő volt a mi csodababánk, a nővére is rajongott érte – mondta összetörve Csilla. A húsvéti csokikat is megvették már:
- Itt vannak halomban, annyira várta Andorka! Készültünk a tojáskeresésre, tojásfára. Rájuk sem tudok nézni. Párat egy kosárkába kiteszek a fotója mellé, a többit majd odaadjuk valakinek
– suttogta elhaló hangon Csilla.
A tó mellett emelnek kápolnát gyermeküknek a szülők
A ház körül is minden arról árulkodik, hogy a szülők csakis imádott gyermekükért éltek: az udvaron mindenhol gyermekjátékok állnak, a házban pedig minden felületen Andorka fotója függ, még a falinaptárra is a kisfiú képét nyomtatták
. Most egy szívszaggató gyertya pislákol a kisbabakori fotói előtt. Az udvar hátuljában álló csirkeólban eközben bánatosan kapirgál az egyik állat, ő volt Andorka kedvence:
- Sérült volt és le akartuk vágni, de Andorkám magához ölelte a kis kezeivel, hogy az az ő pipije. Kézhez szoktatva gondozta, míg csodával határos módon fel nem épült. Pipit utána sem bántottuk, ő Andorkámé volt. Most sem nyúlunk hozzá, nem tudnánk megtenni. Ha elpusztul, eltemetjük itt – szögezte le az édesanya, aki összetörten bámulta azt a helyet, ahol fia elmerült a vízben. Itt építették meg a kisfiú emlékhelyét is:
- Egy pici kápolnát csináltattunk, ide helyezzük el a hamvait. Nem engedem, hogy a fiam távol legyen tőlem, még a halálában sem
– mutatott visszafojtott könnyekkel az apa arra az apró alapzatra, ahova Andor születési dátumát és a végtelen jelét vésették.
- Vele teljesedett ki az életem. Itt volt Zoli meg a fantasztikus nagylányom, és amikor megszületett a fiam, azt mondtam: így kerek az én életem. Már soha nem lesz az többé kerek
– zokogta az asszony.
