Zoltán árva, beteg hajléktalanként élt, de nem adta fel és mára otthont teremtett magának és társának
Nyolc évig élt az utcán Zoltán, de sikerült talpra állnia. A pécsi férfinek munkahelye van és lakást bérel, amit hűséges társával Lettivel a németjuhásszal, és egy cicával oszt meg.
Nehéz évek vannak Forgács Zoltán mögött. Volt idő mikor az utcán kellett meghúznia magát, de sosem adta fel, tett érte, hogy jobbra forduljon a sorsa.
Nagyon örülnék, ha lett volna anyukám, és apukám. Azonban így van családom, Letti a németjuhász, akit úgy mentettem meg. A szőlőhegyen ki volt kötve víz és élelem nélkül. Nem tudtam nézni a szenvedését, és elhoztam. Már több, mint 12 éve elválaszthatatlan hűséges társam. - emlékszik vissza a férfi a nehéz időkre, mikor gyakran nélkülöznie kellett, de szeretett négylábúja akkor sem szenvedett hiányt semmiben.
- fogalmazott a férfi, akinek a nevelőszülei nyolc éves korában meghaltak, ezért Bakócára került állami gondozásba. Ott végezte el az általános iskolát, majd Komlón a vájárnak tanult. Miután kikerült az iskolapadból, elhatározta, hogy katona lesz, de a sors közbeszólt. Egy orvosi vizsgálaton fény derült rá, hogy, baloldali izomsorvadásban szenved. Az egyik lába rövidebb, mint a másik. Izmai pedig folyamatosan zsugorodnak, mert egyre kevesebb izomszövet van rajta. Nehezen tud járni, és állni.
- A betegségem miatt pedig leszereltek és az utcára kerültem. Nyolc évig éltem hajléktalanszállókon. Nappal az utcán voltam, és minden lehetőséget megragadtam, hogy dolgozni tudjak. - emlékszik vissza Zoltán a nehéz évekre, ahonnan csak nagy erőfeszítések árán tudott talpra állni. Autókozmetikában kezdett el dolgozni, ahol szerencsére szállást is biztosítottak neki, ám miután megszűnt ez a munkahely ismét az utcára került szeretett kutyájával Lettivel.
Egy ismerősének nagyon sokat köszönhet Zoltán, aki megengedte neki, hogy a személyes tárgyait a pincéjében tárolhassa és néha még szállást is biztosított az utcán élő férfinek. Nehéz évek voltak számára, de sikerült talpra állnia. Összekuporgatott annyi pénzt, hogy Komlón lakást tudjon bérelni, és olyan munkát keresett magának, amit a betegsége ellenére is el tud végezni. Minden nap hajnali négy órakor kell kelnie, hogy beérjen busszal Pécsre a munkahelyére egy műanyag fröccsöntő üzembe. Bár az anyagi keretei továbbra is szűkösek, de a lakbért nagyon becsületesen fizeti, mert tudja, hogy egy otthon mit jelent, ahol boldogan élhet. Letti továbbra is megkap mindent a gazditól, aki a megmaradt kis pénzéből először neki vásárol tápot, és vitamint. Zoltán mindig a rangsor végére helyezi magát, és ő csak akkor eszik, ha marad még rá pénze. Ám mindezek ellenére úgy a nehéz helyzetű férfi, hogy szerencsés, mert sokan mellé álltak, illetve az élete jó irányba változott.
Bízik benne, és megtesz érte mindent, hogy ne kerüljön még egyszer az utcára.
