UFO

Kiderült a titok: ufók végeztek az amerikai légierő katonájával

B. V.

Létrehozva: 2024.05.30.

A pilóta ráadásul mindössze 25 éves volt.

Hihtetetlen tragédia történt az amerikai légierő egyik pilótájával: űrlények ölték meg őt mindössze pár perccel azután, hogy rádión keresztül jelentette, ufót látott. Különleges halálesetét Nigel Watson, ufókutató vizsgálja, aki könyvet is ír nyomozásairól. A szakértő nemcsak az ő halálát elemezte ki, hanem több hasonló, idegen által okozott tragédiát is. 

Anett UFO-t fotózott le? /
Ufók végeztek az amerikai légierő egy katonájával Fotó: Pexels.com

Thomas Mantell mindössze 25 éves volt, amikor is életét vesztette egy repülő tárgy észlelését követően 1948-ban, amikor épp repülési oktatáson volt két másik pilótával. Mantell úgy jelentette az esetet, hogy egy fémtárgy repked a közelükben, aminek mérete hatalmas. Ekkor épp Kentucky légterében jártak. 

A tárgy előttem és felettem van. Nagyjából fele akkora sebességel halad, mint én. 

- jelentette, majd fél órával később már így rádiózott a légierővel:

Valamilyen fémtárgy lehet, vagy akár egy fémtárgy nap általi visszatükröződése. Hatalmas mérete van. Egyre gyorsabbal közeledik felém. Megközelítem, hogy jobban lássam. 

A Mantellel tartó két másik gép ekkor már visszafordult oxigénhiány miatt, ám a második világháborús hős tovább haladt, elérte végül 7620 méteres magasságot is. Sajnos azonban, utolsó rádiós kapcsolatát követően a légtérben, egy órával később rátaláltak repülőgépének maradványaira Louisville-ben.

Az amerikai légierő a tragédiát először úgy közölte, hogy Mantell a Vénusz nevű bolygót követte, majd végül elismerték, hogy egy furcsa tárgyat követett. Kiemelték azonban, hogy az a CIA egy titkos projektje volt, egy Skyhook lufi. Ezt azonban Mantell halálát követően csak 12 évvel vallották be. Épp ezért többen továbbra is kitartanak az mellett, hogy a fiatal pilóta halálát igenis az ufók okozták - írja a DailyStar.

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek