Aktuális

Most érkezett: holttestet találtak a Dunánál - helyszíni fotóval

B. T.

Létrehozva: 2024.05.27.

Módosítva: 2024.05.27.

A holttestet azon a szakaszon találták meg, ahol a verőcei tragédia utolsó áldozatát is keresik.

Rendőrautók és kisvártatva kordon és egy sátor is megjelent ma délután a Duna egyik szakaszán, információink szerint az M2-es autóút 3-as és a 4-es kilométer közötti részen. Információink szerint egy tragikus esemény miatt érkeztek a partra, ugyanis nem sokkal korábban egy holttestet találtak a Dunában. 

A holttestet M2-es út mentén, Fót környékén találták meg   Fotó: Bors

Bár egyelőre semmit nem tudni biztosan, egyáltalán nem kizárt, hogy a mindenkit megrázó verőcei hajótragédia utolsó áldozatára, B. Daniellára bukkantak rá. Mint ismeretes, a hátborzongató eset május 18-án szombaton éjjel történt Verőcénél, ismeretes: aznap este nyolc fiatal egy motorcsónak fedélzetén indult el egy helyi fesztiválról a Dunán, azonban útközben nagy sebességgel nekirohantak egy 110 méter hosszú szállodahajónak. 

A motorcsónak az ütközés erejétől összetört és elsüllyedt, a nyolc fiatal pedig a habok közé zuhant. Egy ember súlyos sérülésekkel ugyan a partra úszott, de a többiek eltűntek: közülük kettőt, E. Adrián és B. Boglárka holttestét nem sokkal később megtalálták, azonban ötük után hosszú napokon keresztül kutattak.

 Végül további négy, tragikus áldozatot már megtaláltak az elmúlt napokban: V. Márton, E. Diána, V. László és V. Olivér holttestére a Duna különböző szakaszain bukkantak rá. Azonban a tragédia egyik legfiatalabb áldozatát, B. Daniellát továbbra is nagy erőkkel keresik, mint azt a rendőrök is leszögezték: nem adják fel a kutatást. 

A most megtalált rejtélyes holttestet is ezen a szakaszon találták meg, úgy tudjuk, hogy a fóti és dunakeszi közti szakaszon emelték ki a vízből. Bár ez megközelítőleg 30 kilométerre esik a baleset helyszínétől, a legutóbbi áldozatot, V. Olivért Szigetújfalu közelében, több mint 70 kilométerre találták meg. 

Nézd meg videón, mit mondott utoljára Daniella:

Frissítés: a rendőrség hivatalosan is elismerte, hogy Daniellát találták meg.

 

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek