Múzeumok Éjszakája

Éjszakázz a rendőrségen! Hazugságvizsgálattal és bűnügyi helyszíneléssel várnak a Múzeumok Éjszakáján

Mongyi Nikolett

Létrehozva: 2024.06.19.

Izgalmas és látványos előadásokkal, veterán autókkal és bűnügyi helyszínekkel is megismerkedhetnek a látogatók a Múzeumok Éjszakáján a rendőrségen. Kiderül majd, hogy vajon ki hazudik a legjobban és ki a legszemfülesebb, ugyanis lesznek olyan szerencsések, akiket hazugságvizsgálóra kötnek és olyanok is, akik egy emberölés helyszínén rögzíthetnek nyomokat. Egy biztos, ezt most kár lenne kihagyni!

Ismét kitárja kapuit a Tevei utcai Rendőrségi Igazgatási Központ, ugyanis a Budapesti Rendőr-főkapitányság is csatlakozott az idei Múzeumok Éjszakájához. Június 22-én többek között olyan helyekre is betekintést nyerhetnek a látogatók, amik a mindennapokban el vannak zárva a nyilvánosság elől. Ilyen például a Tevékenység-irányítási Központ is, ahol a segélyhívásokat fogadják. Emellett a látogatókat interaktív programokkal, a kicsiket pedig mini oktató játékokkal, míg a felnőtteket egy igazi bűnügyi helyszínnel várják. 

Bűnügyi helyszínelésen is részt vehetünk Fotó: BRFK

Baleseti és bűnügyi helyszín

Testközelből, biztonságosan – a Rendőrpalota előtti díszburkolaton lehet majd megtekinteni a bűnügyi és baleseti helyszínek elkordonozott világát. A látogatók testközelből, de biztonságosan vehetnek részt egy szakszerű helyszínelésen, amin egy profi szakember vezeti majd végig őket. Nem kell lökdösődni és furakodni, ugyanis mindenki látni fogja az eseményt, hiszen az előadások folyamatosan, óránként lesznek megtartva. Egyelőre még nem derült fény arra, hogy milyen jellegű bűnügyi helyszínről lesz szó, így lehetséges, hogy emberöléssel vagy öngyilkossággal találhatjuk szembe magunkat. A látogatók is kivehetik majd ebből a részüket, ugyanis együtt nyomozhatnak a rendőrökkel. A vállalkozó kedvű érdeklődők nyomot rögzíthetnek és a nyomozókkal együtt oldhatják meg az ügyet.

Nyomozójáték kicsiknek és okospont

A legkisebb gyerekekről sem feledkeztek meg a szervezők, így őket külön játékokkal, egy úgynevezett „nyomozótanodával” várják.  A Bűnmegelőzési Centrumban online mini oktatójátékokat próbálhatnak ki az érdeklődők, a felnőttek pedig digitális szerencsekerékkel tesztelhetik tudásukat, illetve ezen a helyszínen lehetőség van telefon töltésére is. A résztvevők találkozhatnak rendőr influenszerekkel: Szalay Istivel és Szecsóval. A legkisebbek izgalmas nyomozójátékban vehetnek részt.

Retro rendőrautók és egyenruhák 

A régi időt előtt tisztelegve a Teve utcai Rendőrpalota parkolójában veterán rendőrautókat és motorokat mutatnak be, illetve a hagyományőrző rendőrök bemutatják a régmúlt idő egyenruháit is. Azonban ez még semmi, ugyanis a Dunai Vízirendészeti Kapitányság kiállít egy TROPHY típusú szolgálati hajót, melyet a látogatók ki is próbálhatnak.

Mi az a "felismerésre bemutatás"?

A felismerésre bemutatás olyan bizonyítási eljárás, amely elsősorban a nyomozás folyamán jut kiemelt szerephez. Jelentősége abban rejlik, hogy a terhelt vagy a tanú a saját észlelése alapján, a hatóság közreműködése révén bizonyos személyt vagy személyeket, illetve tárgyat vagy tárgyakat tud azonosítani. Ezt mutatják meg a gyakorlatban.
 

Ki hazudik a legjobban? A hazugságvizsgálót is ki lehet majd próbálni Fotó: Német András Péter

Hazugságvizsgálat és a csalók lebuktatása

A Nemzeti Védelmi Szolgálat különleges programmal készül a látogatóknak, ugyanis lehetőség lesz kipróbálni azt, hogy észrevesszük-e, ha az interneten át akarnak-e verni. Ez azért is nagyon hasznos, mert fénykorukat élik a telefonos, internetes csalók, akik mindent elkövetve próbálják áldozatukból kicsalni az adatait, hogy azzal hozzáférjenek a bankszámlájához. Ha ez sikerül, súlyos milliókat tudnak leemelni. Éppen ezért érdemes tudni, hogyan lehet ellenük védekezni. Az is ki fog derülni, hogy ki hazudik a legprofibban, ugyanis bemutatnak egy hazugságvizsgáló gépet és aki szerencsés, ki is próbálhatja majd. 

Ide futnak be a segélyhívások 

Talán mondhatjuk, hogy a Rendőrpalota legizgalmasabb részlege a Tevékenység-irányítási központ. Ez a helyiség a föld alatt van, ahol több ember egy nagyobb teremben ülve fogadja a segélyhívásokat. Innen irányítják az egyes balesetekhez, tragédiákhoz többek között a mentőszolgálat munkatársait vagy a tűzoltókat. 

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek